Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Lángok martaléka - E-könyv

Lángok martaléka - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Nemere István történelmi regénytrilógiájának második kötete szintén az 1380-as években játszódik. Az első kötetben megismert Zádor fia Zádor életét kísérhetjük tovább, és közben a regény lapjain felbukkannak a kor valóban élt történelmi személyiségei is. Zádor előbb mint királyi futár, aztán mint bonyolult és fontos ügyek intézője a király szolgálatában, mindjobban megismeri a korabeli Magyar Királyság viszonyait. Zádor néhány fontos eseményben szinte főszerepet játszik, ennek megfelelően egyre magasabb körökben mozog. Ugyanakkor továbbra is egyszerű ember, ki csak kivételes képességeinek és helyzetének köszönhetően van jelen egyszerre a gazdagok és a szegények világában. Ott van, amikor a déli liga lázadóinak fogságából kell kiszabadítani néhai Nagy Lajos lányát, Zsigmond feleségét, Mária királynét. Ötleteivel segíti Zsigmond bosnyák hadjáratát, miközben kutatja egyetlen kisfiának nyomát, akit végül meg is talál. A történet folyamán nemegyszer kerül olyan helyzetbe, hogy tőle függ egy-egy történelmi esemény kimenetele. A regény végén titkos küldetése során a magyar királyi koronát kell megmenteni orvul támadóktól… A fordulatos regény az ország történetének fontos korszakát öleli fel: amikor Luxemburgi Zsigmond már mint magyar király még hatalma megerősítéséért küzd és ezer akadályt kell legyőznie. Ebben segíti a regénytrilógia főhőse, aki aztán a történet végén hatalmas lépést tehet előre.


Fejezetek
Nemere István LÁNGOK MARTALÉKA Zsigmond-trilógia…
Fejezet hossza:
Copyright © Nemere István, 2015…
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Első rész: Az árvák
Fejezet hossza:
Újra Budán
Fejezet hossza:
Zsigmond
Fejezet hossza:
Két fogoly
Fejezet hossza:
A palotában
Fejezet hossza:
A vándor
Fejezet hossza:
Halál Budán
Fejezet hossza:
Nyomon
Fejezet hossza:
Novigrad
Fejezet hossza:
Télen, Budán
Fejezet hossza:
Pribékek
Fejezet hossza:
Második rész: A szabadság ára
Fejezet hossza:
A csapat
Fejezet hossza:
Készülődés
Fejezet hossza:
Támadások
Fejezet hossza:
Találkozás
Fejezet hossza:
Zágrábban
Fejezet hossza:
Nászéjszaka
Fejezet hossza:
Utolér a múlt
Fejezet hossza:
Kínok kínja
Fejezet hossza:
Harmadik rész: A család
Fejezet hossza:
A jóslat
Fejezet hossza:
Új hírek
Fejezet hossza:
A lápon
Fejezet hossza:
Úton
Fejezet hossza:
Pozsony
Fejezet hossza:
A futár
Fejezet hossza:
Klára
Fejezet hossza:
Negyedik rész: A korona
Fejezet hossza:
Csatában
Fejezet hossza:
Mária, Klára
Fejezet hossza:
Küzdelmek
Fejezet hossza:
Titkos küldetés
Fejezet hossza:
Egyedül
Fejezet hossza:
Bajban
Fejezet hossza:
Mélyből magasba
Fejezet hossza:
1 Kisasszony hava: augusztus, Boldogasszony…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 8765 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...