Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Odú - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Norman Manea az egyik legismertebb kortárs román író. 1936-ban született, gyerekként került a transzinisztriai koncentrációs táborba, ahonnan 1945-ben szabadult. Hidrotechnikai mérnökként dolgozik, azonban 1974 után csak az írásnak él. Hazájában, disszidálása előtt, tíz könyve jelent meg, a Securitate állandó zaklatása miatt disszidál, 1986 óta az Egyesült Államokban él. Az 1989-es fordulat után szinte végleg hazaköltözik, de hazáját ezt követően, a demokrácia éveiben is, több alkalommal kénytelen „véglegesen elhagyni". Többszörös disszidens. Könyveit, szinte valamennyi művét, többek között angol, francia, svéd, spanyol, olasz nyelvre fordították le, az Odú című regény a harmadik magyar nyelven megjelenő könyve. Fontosabb munkáit Bruno Schulz és Musil műveinek világához hasonlítják, kritikusai állítják, hogy egyik-másik regénye Kafka abszurd világának korszerű értelmezése, egyben az abszurd új és modern közvetítője. Norman Manea 1993 és 2011 között számos nemzetközi díjat és kitüntetést kapott A regény cselekménye Amerikában, a modern Bábelben játszódik; mindenféle nemzetiségű száműzöttek keresik itt az identitásukat, és harcolnak az idővel, amely sehogy sem akar múlttá válni, még kevésbé jövővé. A szubjektív és folyton kizökkenő idő a fájdalmas emlékezés, az új benyomások és állapotok feldolgozásának az ideje. A szereplők élete ugyanolyan labirintus, mint körülöttük a tágabb környezet, amelyben saját identitásukat és a boldogságukat próbálják megtalálni, miközben nemcsak szenvedés és csalódás leselkedik rájuk, hanem a halál is. Hiszen egyszer csak 2001. szeptember 11-ét írunk, amikor egyik hősünk a World Trade Center felé tart, és egyáltalán nem biztos, hogy ott tűnik el. Két Amerikában elkövetett és felderítetlen merénylet között jelölhető ki a regény bonyolult útvonala, amelyet főszereplője új hazájában az odúként szolgáló saját könyvtárában bejár. 1991. május 21-én Ioan Petru Culianu román származású vallástörténészt, írót, a Chicagói Egyetem negyvenegy éves ta


Fejezetek
Norman Manea Odú Kossuth Kiadó
Fejezet hossza:
Tartalom ELSŐ RÉSZ MÁSODIK RÉSZ…
Fejezet hossza:
Első Rész
Fejezet hossza:
Új, még el sem kezdődött…
Fejezet hossza:
Második Rész
Fejezet hossza:
Öreg fák, homályos tavaszi ég:…
Fejezet hossza:
Utolsó erőfeszítés, a mozdulattól legurul…
Fejezet hossza:
Harmadik Rész
Fejezet hossza:
Peter eltűnése előtt még egyszer,…
Fejezet hossza:
Negyedik Rész
Fejezet hossza:
A taxis nem Boltanski, hanem…
Fejezet hossza:
Történelem És Labirintus
Fejezet hossza:
Az Odú akár detektívregényként is…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Thomas Mann: A varázshegy…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...