Az új főnököm szereti a szabályokat. Van egy, amit senki nem mer megszegni… Senki sem érhet a banánjához. Én persze megérintettem. És nemcsak megfogtam, hanem a számba is vettem. Megrágtam… és még le is nyeltem. Tudom… Rossz, rossz lány vagyok. Ezután vettem észre őt, és higgyétek el, nem úgy lehet a legjobb első benyomást tenni, ha épp a pasi banánjától fuldokolsz. De ugorjunk vissza az időben! Mielőtt még megfogtam egy billiomos banánját, végre megkaptam az első igazi kiküldetésemet üzleti riporterként. Itt volt a lehetőség, hogy bebizonyítsam, több vagyok, mint egy két lábon járó katasztrófa. Be kellett épülnöm a Galleon Enterpriseshoz, hogy bebizonyítsam a korrupciós gyanút. (Ide jöhet is a James Bond-zene.) Csak annyit kellett tennem, hogy felvetetem magam gyakornoknak Bruce Chamberson mellé. De fel kellett volna készülnöm rá, hogy ez a pasi úgy néz ki, mint akit direkt a női vágyak megtestesítésére faragtak. Vissza a jelenbe, a konferenciaterembe, a banánjával a számban. A banánjával, amin még a neve is rajta volt nagy, fekete betűkkel. Pár perccel miután ezt észrevettem, bejött, és rajtakapott. Pár perccel ezután már fel is vett. Hát igen… Nekem sem tűnt túl jó jelnek.