Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Kövesd a vágyaid, bárhová vezetnek is, ne add fel soha - E-könyv

Kövesd a vágyaid, bárhová vezetnek is, ne add fel soha - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Az elsőkönyves írónő csodálatos regényében egy páratlanul szerethető özvegyember a magányból kitörve és önmagát legyőzve a szerelem és az önmegismerés kalandjába vág bele, és ezzel gyökeresen megváltoztatja az életét. A hatvanéves Arthur Pepper napjai egyhangúan telnek. Hajszálpontosan reggel fél nyolckor kel, ahogy addig is, míg Miriam, a felesége élt. Ugyanazt a szürke nadrágot és mustárszínű kötött mellényt veszi fel, meglocsolja Fredericát, a páfrányát, és kimegy a kertbe. De Miriam halálának első évfordulóján megváltozik valami. Miközben a felesége holmiját rendezgeti, Arthur egy remekművű aranykarkötőt talál, aminek a létezéséről semmit sem tudott. Váratlan fordulatokban gazdag, felejthetetlen és kalandos utazása, melynek során Londonból Párizsba, majd a távoli Indiába is eljut, hogy a felesége megismerkedésük előtti titkos életére fényt derítsen, elhozza számára a reményt, és nem várt helyeken fedezi fel a gyógyulást, hogy elinduljon az önmegismerés útján. Felejthetetlen, nagy szívű és szerethető hibákkal megáldott szereplők, zseniális humor és önirónia, sodró lendületű cselekmény jellemzi ezt a nagyszerű regényt. Az Arthur Pepper különös utazása örömtelin zengi az élet kimeríthetetlen lehetőségeinek dicsőségét.


Fejezetek
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
1. Meglepetés a szekrényben
Fejezet hossza:
2. Az elefánt
Fejezet hossza:
3. A nagy szökés
Fejezet hossza:
4. Útközben
Fejezet hossza:
5. Lucy és a teknős
Fejezet hossza:
6. Panzió
Fejezet hossza:
7. A tigris
Fejezet hossza:
8. A fénykép
Fejezet hossza:
9. Lucy és Dan
Fejezet hossza:
10. Mobiltechnológia
Fejezet hossza:
11. London
Fejezet hossza:
12. A könyv
Fejezet hossza:
13. A második Lucy
Fejezet hossza:
14. Mike lakása
Fejezet hossza:
15. A virág
Fejezet hossza:
16. Zöld hajtások
Fejezet hossza:
17. A gyűszű
Fejezet hossza:
18. Párizsi randevú
Fejezet hossza:
19. Bookface
Fejezet hossza:
20. A festőpaletta
Fejezet hossza:
21. Bernadette
Fejezet hossza:
22. A gyűrű
Fejezet hossza:
23. Csapnivaló születésnap
Fejezet hossza:
24. Emlékek
Fejezet hossza:
25. A szív
Fejezet hossza:
26. Levelek haza
Fejezet hossza:
27. Azé, aki megtalálja
Fejezet hossza:
28. Az utazás vége?
Fejezet hossza:
29. A jövő
Fejezet hossza:
Idősebb, nyugdíjas ember, aki internetet…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...