Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Jobbpart - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
2033 – nukleáris apokalipszis kényszeríti a föld alá az emberiség megmaradt csoportjait. A párizsi túlélők a világ talán legnagyobb metróhálózatában keresnek menedéket a halálos sugárzás elől. Több évszázad múltán és sok-sok generációval később a területekért, az élelemért, az ivóvízért és az erőforrásokért egymással folyamatos konfliktusban álló és harcot vívó, mutánsokkal tarkított mikrotársadalmaik már elfeledték egykori felszíni civilizációjukat és szinte teljesen kivetkőztek emberi mivoltukból. Ám mégis fény dereng az alagút végén: egy elszánt vezetőnő, Maldora az emberiségmaradék csoportjait egységbe fogó szövetség érdekében kíméletlen küzdelmet folytat a sötétség uralta világok kegyetlen uraival – hogy elhozza a reményt, s majdan a felszínre emelkedés ígéretét. Pierre Bordage baljós hangulatú, barokkosan nagyszabású regénytrilógiájának második kötete, a Balpart egyenes folytatása, újabb elképesztő, fordulatos kalandok sorozatát kínálja Párizs legmélyebb bugyrainak föld alatti útvesztőjében, az elátkozottnak tartott Jobbparton, ahol az emberfaló szörnyetegek nem csak a vadállatok soraiból kerülnek ki.


Fejezetek
Borító
0:00
Címlap
0:00
Fordította Bíró Péter
0:00
Gare-de-lyon
0:00
1. Jussieu
0:00
2. Az Indulás
0:00
3. A Háború Művészete
0:00
4. Szemet Szemért
0:00
5. Elemek
0:00
6. Gránátok
Fejezet hossza:
Vallomások
Fejezet hossza:
7. Beszélgetések
Fejezet hossza:
8. A Meghívás
Fejezet hossza:
9. Vágyak
Fejezet hossza:
10. Szövetségiek
Fejezet hossza:
11. A Sötétségpánik
Fejezet hossza:
12. A Fenevad Gyomrában
Fejezet hossza:
Ami Nem Látszik
Fejezet hossza:
13. A Sziklafaló
Fejezet hossza:
14. Csúszómászók
Fejezet hossza:
15. Hadmozdulatok
Fejezet hossza:
16. Kis-kína
Fejezet hossza:
17. A Csend Világa
Fejezet hossza:
18. Bizonytalanság
Fejezet hossza:
Szomszédok
Fejezet hossza:
19. Egy Mandarin
Fejezet hossza:
20. A Lovas
Fejezet hossza:
21. Vitézek
Fejezet hossza:
22. Campo-formio
Fejezet hossza:
23. Anyák
Fejezet hossza:
24. Kockázatok
Fejezet hossza:
Az Alfahím
Fejezet hossza:
25. Kilátások
Fejezet hossza:
26. Az Áldozat
Fejezet hossza:
27. Kulcsok
Fejezet hossza:
28. Szabadulás
Fejezet hossza:
29. Ébredés
Fejezet hossza:
30. Kínok
Fejezet hossza:
Sötét Jövő
Fejezet hossza:
31. Mélységek
Fejezet hossza:
32. A Virrasztó
Fejezet hossza:
33. A Szertartás
Fejezet hossza:
34. A Megtörhetetlenek
Fejezet hossza:
35. Lángok
Fejezet hossza:
36. Végjáték
Fejezet hossza:
A Próféta
Fejezet hossza:
A sorozatban az Európa Könyvkiadónál megjelent
Fejezet hossza:
Kolofon
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...