Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Panzió - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„– A vita a mi specialitásunk – jegyezte meg Abram úr. – Tán nem vitatkoztunk a sivatagban? Egész idő alatt folyt a vita, megállás nélkül! Ez se jó, az se jó, nem finom az étel, rossz szomszédaink vannak, a rokonaink sem olyanok, amilyennek lenniük kellene. Akkor volt is min vitatkozni. Épp csak elkezdtük a vándorlást. De most, amikor már majdnem bevégeztük? Hogyan vitatkozhatnánk ezután? Van-e ennek még valami értelme? Lehet, hogy Abram úr zárta nálunk a menetet Leon úrral? Ők itt az utolsó vitatkozók. A történeteik tele vannak frissességgel és belső erővel, amelyet nekünk már nem tudtak átadni, mert teljesen elhasználták a túlélésükre, arra, hogy konok kitartással életben maradjanak. Ott maradtak a nyomaik a dűnéken, a borókák, fenyők, berkenyék között, az utcaköveken és alattuk, a göröngyök között.” A könyv az Európai Unió által támogatott k-európai történetek sorozatban jelenik meg. A lengyel szerző EU-díjas regénye egy szeretetotthonként működő panzióban játszódik. Idős, életük javát már leélő férfiak és nők emlékeznek kellemes és kevésbé kellemes történeteikre. mesélnek, mesélnek, mesélnek. Ha kellemesen szórakoznak is, minden tekintetben olykor mégsem annyira vidám az ő életük, hiszen a háborús évek szívszorító emlékeket is felszínre hoznak.


Fejezetek
Piotr Paziński Panzió Noran Libro
Fejezet hossza:
Kezdetben voltak a vasúti sínek.…
Fejezet hossza:
Téglából épült, kétemeletes pavilon bukkant…
Fejezet hossza:
Egész nagy volt a szoba…
Fejezet hossza:
Kihalt volt estefelé az előcsarnok…
Fejezet hossza:
Az ebédlőben égő falilámpák fénye…
Fejezet hossza:
Olyan nehéz volt Tecia néni…
Fejezet hossza:
A vészkijárat foszforeszkáló zöld nyila…
Fejezet hossza:
Hajlott hátú férfi állt az…
Fejezet hossza:
Köd borult a fákra, magához…
Fejezet hossza:
Az ebédlő ajtaja mögül szűrődött…
Fejezet hossza:
Megsűrűsödött a szürke, ragacsos köd.…
Fejezet hossza:
Napfény bujkált az ágytámla vékony…
Fejezet hossza:
Micsoda köd ez? Vágni lehetne!…
Fejezet hossza:
Menni készültem már, amikor megint…
Fejezet hossza:
Jakub úr a tornácon várt.…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Utalás az 1968-as diákmegmozdulásokra…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...