Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Tajpeji történet - E-könyv

Tajpeji történet - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
R.F. Kuang új, sodró erejű regénye mélyen megható felnövéstörténet az első szerelemről, a második nyelvről és a végső búcsúkról egy felejthetetlen, tajpeji nyár díszletei között. Az elsőéves egyetemista Lily Csen Tajpejben tölti a nyarat egy intenzív nyelvi program keretében, mint előtte oly sok kínai-amerikai diák, aki azt remélte, hogy így közelebb kerülhet ahhoz a kultúrához, amelyet csak megörökölt, de sosem értett igazán. Az első napok izgalmát követően viszont hamar csalódnia kell. Az órák kimerítőek, lakótársa az őrületbe kergeti, ráadásul kegyetlen pletykák célpontjává is válik csoporttársai körében. Lily elveszettnek érzi magát egy idegen országban, amelyről azt hitte, otthonos lesz majd neki. Aztán sokkoló hír érkezik: meghalt a nagyapja. A veszteség arra kényszeríti a lányt, hogy szembenézzen családja múltjának immár megválaszolhatatlan kérdéseivel. Gyásza egyúttal önismereti utazás is, melynek során próbálja összerakosgatni az emlékeket, az elmesélt és elhallgatott történeteket számos egyszerre humoros és katasztrofális kapcsolódási kísérleten keresztül. Mi történik, ha a diaszpóra hazatérésről szőtt álma sosem válik valóra? Ha még a nyelv megtanulása sem visz közelebb azokhoz, akiket el akarunk érni? Hogyan lehet feltárni egy család történetét, ha maga a család hallgatni akar róla? És mi történik, amikor a legfontosabb kérdéseket túl későn tesszük fel? Miközben Lily a válaszokat keresi, nyara szívbemarkoló utazássá válik, amely során megpróbálja megérteni önmagát, a családját és azt, mit jelent az a szó: otthon.


Fejezetek
002.html
0:00
IMPRESSZUM
0:00
004.html
0:00
A SZERZŐ JEGYZETE
0:00
1
0:00
1 — 1. rész
0:00
1 — 2. rész
0:00
1 — 3. rész
0:00
1 — 4. rész
Fejezet hossza:
1 — 5. rész
Fejezet hossza:
2
Fejezet hossza:
2 — 1. rész
Fejezet hossza:
2 — 2. rész
Fejezet hossza:
2 — 3. rész
Fejezet hossza:
2 — 4. rész
Fejezet hossza:
2 — 5. rész
Fejezet hossza:
3
Fejezet hossza:
3 — 1. rész
Fejezet hossza:
3 — 2. rész
Fejezet hossza:
3 — 3. rész
Fejezet hossza:
3 — 4. rész
Fejezet hossza:
3 — 5. rész
Fejezet hossza:
4
Fejezet hossza:
4 — 1. rész
Fejezet hossza:
4 — 2. rész
Fejezet hossza:
4 — 3. rész
Fejezet hossza:
5
Fejezet hossza:
5 — 1. rész
Fejezet hossza:
5 — 2. rész
Fejezet hossza:
5 — 3. rész
Fejezet hossza:
5 — 4. rész
Fejezet hossza:
6
Fejezet hossza:
6 — 1. rész
Fejezet hossza:
6 — 2. rész
Fejezet hossza:
6 — 3. rész
Fejezet hossza:
6 — 4. rész
Fejezet hossza:
018.html
Fejezet hossza:
020.html
Fejezet hossza:
7
Fejezet hossza:
7 — 1. rész
Fejezet hossza:
7 — 2. rész
Fejezet hossza:
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Fejezet hossza:
A SZERZŐRŐL
Fejezet hossza:
A SZERZŐ EDDIG MEGJELENT MŰVEI AZ AGAVE KÖNYVEK GONDOZÁSÁBAN
Fejezet hossza:
JEGYZETEK
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 12531 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...