Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A nulladik év - E-könyv

A nulladik év - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Mi van akkor, ha kiderül, hogy az idegenek nemcsak köztünk vannak, de már évtizedek óta lopják a zenénket? Nick Carter (nem, nem az a Nick Carter) a zeneiparban dolgozik (de tényleg nem az a Nick Carter), szerzői jogi ügyvédként. Egy nap a szokásos rocker-kuncsaftoknál is különösebb látogatók állítanak be hozzá: egy iszlám fanatikusnak kinéző fickó lángvörös hajjal, valamint egy telt idomú apáca testre feszülő hacukában. Két dolgot közölnek vele. Először is azt, hogy ők valójában földönkívüliek, másodszor pedig… nos, ez egy kicsit hosszabb lesz. Szóval a helyzet az, hogy az ő új időszámításuk szerinti Nulladik Évben érték el a földi rádióadások az ő vevőkészülékeiket, és azóta a galaxis minden népe valósággal rákattant az emberiség könnyed popzenéjére. Csakhogy egy idő után kiderült, hogy a hallgatásáért, és főleg a továbbsugárzásáért szerzői jogdíjat kellett volna fizetni. És mire idáig jutottak, matematikusaik és számítógépeik azt is kikalkulálták, hogy a jogdíjak mindenkit koldusbotra juttattak. A Föld lakói pedig egyszeriben a világegyetem urai lettek. Anélkül, hogy tudnának róla. Mivel az idegenek nem képesek a szükséges, orbitális összeget előteremteni, kidolgoztak egy alternatív megoldást az emberiség lenyugtatására: békében kéne nyugodniuk. Nick, a paragrafusturkász egyszeriben azt kapja feladatul, hogy 48 órán belül találjon valami megoldást az ügyre, különben a Földnek befellegzett. És akkor a dalnak minden értelemben vége lesz. Aki szereti Douglas Adamset és a csípős indiai kajákat, az mindenképp vegye meg ezt a könyvet… és mellé esetleg valami csípős indiait.


Fejezetek
Impresszum
Fejezet hossza:
Morgannek
Fejezet hossza:
Nulla
Fejezet hossza:
EGY – Astley
Fejezet hossza:
KETTŐ – Nyolcforintos
Fejezet hossza:
HÁROM – Macskazene
Fejezet hossza:
NÉGY – Metallikam (ME)
Fejezet hossza:
ÖT – Sztereoptikai csalódás
Fejezet hossza:
HAT – A Sherman tank
Fejezet hossza:
HÉT – Avatard
Fejezet hossza:
NYOLC – A fehér szobában
Fejezet hossza:
KILENC – A város bolondja
Fejezet hossza:
TÍZ – Szabadesés
Fejezet hossza:
TIZENEGY – Bōnō
Fejezet hossza:
TIZENKETTŐ – pluhhhk
Fejezet hossza:
TIZENHÁROM – Tizenhárom
Fejezet hossza:
TIZENNÉGY – Lépcső a mennybe
Fejezet hossza:
TIZENÖT – Puff
Fejezet hossza:
TIZENHAT – Pauuuuulie
Fejezet hossza:
TIZENHÉT – Dekapalooza
Fejezet hossza:
TIZENNYOLC – Avatardabb
Fejezet hossza:
TIZENKILENC – B terv
Fejezet hossza:
HÚSZ – Erődemonstráció
Fejezet hossza:
HUSZONEGY – Az utcai harcos
Fejezet hossza:
HUSZONKETTŐ – Üdv itthon, Sherman
Fejezet hossza:
HUSZONHÁROM – A mag
Fejezet hossza:
EPILÓGUS – A nagy lassító
Fejezet hossza:
Manda Listája
Fejezet hossza:
Özzÿ Listája
Fejezet hossza:
Mopsosh Listája
Fejezet hossza:
Nyauhaus Listája
Fejezet hossza:
Carly Listája
Fejezet hossza:
Frampton Listája
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Szerzőnkről
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Kiadónk Kötetei
Fejezet hossza:
{1} A bolygónkat korábban meglátogatta…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...