Már az első pillanatban tudtam, hogy Liora más. Figyeltem őt. Először távolról, aztán egyre közelebbről. Egy szál frangipáni az ajtaja előtt. Egy árnyék a háta mögött. Véletlennek tűnő gesztusok, éppen csak annyi, hogy érezze: nincs egyedül. Még azt hiszi, menekülhet, elbújhat előlem, hogy van választása. Pedig már túl késő. A kis naiv még nem tudja: ha egyszer kiválasztok valakit, azt nem engedem el. Már az enyém. Mielőtt még kimondta volna a nevemet úgy, ahogyan majd fogja. A frangipáni illata édes, a virág ártatlannak tűnik. Pont ezért szeretem. A legszebb dolgok mögött rejtőzik a legsötétebb birtoklás. Nem szerelemre vágyom. Őt akarom. Visszavonhatatlanul. Jakarta nyirkos sötétjében a frangipáni illata nem a szépséget jelenti, hanem azt, hogy valaki már kiválasztott magának. Raka Setiawan nem az a férfi, aki elereszti azt, amin egyszer megakad a szeme. Legyen az egy drága Rolex, vagy egy gyönyörű nő.