Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A vad - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Wren Heath, miután évekig a nyugodt, megfontolt életet részesítette előnyben a futó kalandokkal szemben, úgy gondolja, hogy egy egyhetes tüzes viszony pontosan az lesz, amit igazán kíván. És ki mással lehetne jobb, mint Mauricio Romanóval, a milliomossal, aki első osztályú szívtipró és szoknyavadász hírében áll? Csak néhány könnyű nap, kötöttségek nélkül, aztán viszlát. Ami pedig a nyaralás alatt történik, az ott is marad… Párizs Mauricio kedvelt játszótere, ám szerelemről szó sem lehet. Heves vágy? Az igen. Toujours. Aztán találkozik ezzel a gyönyörű nővel, aki a testi örömöknél nem akar semmi többet. Mauricio nagyon jól tudja, hogyan részesítse Wrent élete legőrültebb, legvadabb ötéjszakás kalandjában, de persze semmi komoly. Csakhogy minél hevesebben lángol kettejük közt a tűz, annál nehezebb Mauriciónak eszébe idézni a saját szabályait. Vajon kettejük sorsa arra rendeltetett, hogy szeressék egymást, vagy hogy örökre összetörjenek? A nagy sikerű Milliárdos Corisik trilógia második kötetét tartja kezében az olvasó.


Fejezetek
Ruth Cardello A vad MILLIÁRDOS…
Fejezet hossza:
Tartalom Megjegyzés az olvasónak ELSŐ…
Fejezet hossza:
Ezt a könyvet barátomnak, Erinnek…
Fejezet hossza:
Megjegyzés az olvasónak
Fejezet hossza:
ELSŐ FEJEZET Dominic, Judy Corisi apja
Fejezet hossza:
MÁSODIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
HARMADIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
NEGYEDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
ÖTÖDIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HATODIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HETEDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
NYOLCADIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
KILENCEDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
TIZEDIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
TIZENEGYEDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
TIZENKETTEDIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
TIZENHARMADIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
TIZENNEGYEDIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
TIZENÖTÖDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
TIZENHATODIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
TIZENHETEDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
TIZENNYOLCADIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
TIZENKILENCEDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
HUSZADIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HUSZONEGYEDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
HUSZONKETTEDIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HUSZONHARMADIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
HUSZONHATODIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HUSZONHETEDIK FEJEZET Dominic
Fejezet hossza:
HUSZONNYOLCADIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HARMINCADIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
HARMINCEGYEDIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HARMINCKETTEDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
HARMINCHARMADIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HARMINCNEGYEDIK FEJEZET Mauricio
Fejezet hossza:
HARMINCÖTÖDIK FEJEZET Wren
Fejezet hossza:
HARMINCHATODIK FEJEZET Dominic
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...