Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Maradj még - E-könyv

Maradj még - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Matthew Pennington haldoklik, és arra szeretné feltenni utolsó hónapjait, hogy elvarrja élete bonyolult szálait, és megismerkedjen eltaszított unokájával, dédunokájával, mintegy vezekelve a múltban elkövetett bűneiért. David hosszas tanakodás után elfogadja nagyapja javaslatát, így közelebbről is megismerkedhet a nagybátyjával és az apja múltjával, ami nem kevés új konfliktust hoz az életébe. James megkerült naplója feltépi benne a rég elfojtott gyászt, ami arra készteti, hogy újra elmerüljön kamaszkorában, és elmesélje azt az időszakot, amiről eddig hallgatott. Davidnek a brooklyni házban olyan megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, amire egyáltalán nem készülhetett fel előre. Főként miután alkoholista, bántalmazó anyja is újra fel akarja venni vele a kapcsolatot, mivel három év után gyógyultan távozhat a bentlakásos intézményből. Davidnek ezúttal már a saját fiaira is gondolnia kell, így nagyapja segítségével próbál szembenézni anyjával, a múltjával, és igyekszik feldolgozni a feldolgozhatatlant. A múltidézés, a feltépett gyász és az újdonsült családi kapcsolatok megterhelik David törékeny mentális egészségét. Vajon neki sikerül a helyes útra lépnie, ahelyett, hogy újra a függőség vonzását választaná?


Fejezetek
Copyright
Fejezet hossza:
Ajánló
Fejezet hossza:
I. - Tagadás
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1994 - Október
Fejezet hossza:
2017- Június
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1994 - November
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1994 - November
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1994 - November
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1994 - November
Fejezet hossza:
II. - Sokk
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1994 - December
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1994 - December
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1995 - Január
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1995 - Január
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1995 - Január
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1995 - Február
Fejezet hossza:
1995 - Február
Fejezet hossza:
III. - Düh
Fejezet hossza:
2017 - Június
Fejezet hossza:
1995 - Február
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1995 - Február
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1995 - Február
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1995 - Február
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1995 - Március
Fejezet hossza:
IV. - Alkudozás
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1995 - Június
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1995 - Július
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1995 - Július
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1995 - Július
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1995 - Október
Fejezet hossza:
V. - Depresszió
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1996 - Február
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1996 - Február
Fejezet hossza:
2017 - Július
Fejezet hossza:
1996 - Április
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
1996 - Május
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
1996 - Május
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
1996 - Június
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
1996 - Június
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
VI. - Elfogadás
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
2017 - Augusztus
Fejezet hossza:
2018 - Június
Fejezet hossza:
1973 - James & Adam & Matthew
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 8765 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...