Minden játéknak és minden filozófiának alfája és omegája: a Halál, a dráma főszereplője. A Halál, minden emberi cselekedetnek forrása, amint űzi-hajtja az embereket játékos lendüléseken, ölelő karokon, boldog mezőkön keresztül, mígnem kifáradva és megbékélve dőlnek karjaiba. Aus der nacht der Bewusstlosigkeit zum Leben erwacht, findet der Wille sich als Individuum in einer einde und gränzenlosen Welt, unter zahllosen Individuen, alle strebend, leidend, irrend; und wie durch einen bangen Traum eilt er zurück zur alten Bewusstlosigkeit. (Schopenhauer) Ezt a lidércnyomásos álmot alakítja drámailag Szép Ernő az ő mesedrámájában. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. "Hát ez az egyszeri királyfi sok vitéz háborúban megfordult, sok törököt-tatárt, muszkát, szerecsent levágott, sok országot, sok világot bejárt, mikor osztán megint hazakerült az öreg király házába, egyszerre csak elváltozott a természete. Hogy, hogy nem eszébe jutott ennek a királyfinak, hogy hát meg kell halni. Hát ő osztán mindig csak azt forgatta a fejébe, se éjjele, se nappala nem volt, hogy hát miért is kell az embernek meghalni. Lett belőle egy szomorú királyfi..." Ezzel az akkorddal kezdődik a mese. A királyfi elindul, hogy megkeresse azt a földet, ahol a halálnak hatalma nincsen, az örökszép országot. Elbúcsúzik apjától-anyjától, hajadon húgától és világgá megy. Amint megy, mendegél, hát elérkezik egy falu határába. Szép tavaszi nap van. "Gyenge zöld a határ, tiszta az ég", gyerekek játszanak a mezőn. Itt meg kell állania, hátha itt, az éneklő, hintázó, szembekötősdit játszó gyermekek között megfeledkezik róla a halál, miként ő megfeledkezik a halálról. És a legvidámabb játék közepette - óh, visszafeledkezés drága pillanatja - egyszerre csak ott áll előtte a Halál, fekete szűrben, kaszával [...] A jelenetek is teli vannak költői ötletekkel, bájos mesegondolatokkal, egy ragyogó fantázia igazköveivel. (Mily pompás, népmeseszerű az a jelenet, mikor Tündérország kiskapujában a Tündérek kirá