Az emberiség már meghódította a tengerek mélyét, csodálatos mélytengeri civilizációt fejlesztett ki. A rohamos fejlődést azonban váratlan, megdöbbentő esemény zavarja meg: egy ismeretlen eredetű emberi lény feltűnése. Hamarosan kiderül, hogy az idegen az antianyag világából érkezett, s magasabb, bár sok szempontból egészen másfajta fejlődést képvisel. Ez a másfajta fejlődési lehetőség végzetesnek tűnő zavarokat okoz a földi társadalomban: az áttekinthető rend, a tiszta értelem kapui mögül előtörnek a zabolátlan, zűrzavaros érzések és ösztönök, végső pusztulással fenyegetve a jobb sorsra érdemes földi civilizációt. Az idegen azonban nem nézi tétlenül a készülő katasztrófát, és sikerül is elhárítania. A XXII. századi Aquapolis világában az ismeretlennel való találkozás az ember önmagáról alkotott képét is megrendíti. Az idegen jelenléte felszínre hozza a látszólag rendezett társadalom elfojtott ellentéteit: a rajongást és az elutasítást, a szerelmet és a gyűlöletet, a megértés vágyát és a másságtól való félelmet. A tengermélyi jövő látványos színtere mögött így egyre személyesebb kérdés bontakozik ki: mennyire ismerjük saját belső világunkat? Szepes Mária tudományos-fantasztikus regényében a jövő társadalomrajza lélektani és filozófiai távlatokkal kapcsolódik össze. Ebből a történetből a mai olvasó számára is eleven kérdés következik: együtt fejlődik-e a technikai tudással az önismeret, az együttérzés és a felelősség? Mire jut a civilizáció, ha már a tengerek mélyén is otthon van, saját indulataiban azonban még könnyen eltéved? A Tükörajtó a tengerben különös kalandja az érzékelés határaihoz és az emberi kapcsolatok rejtett mélységeihez vezeti az olvasót. Az idegen világ tükrében a sajátunk válik kérdésessé: mit jelent magasabbra jutni, megérteni a másikat, és a megszerzett tudást az élet szolgálatába állítani?