Akik az előző két kötetben (Édesvízi mediterrán, Szerelmem, Balaton) végigkövették a kanadai magyar házaspár „honfoglalását” a Balaton-part egyik legfestőibb szegletében, nem fognak csalódni Tóth Gábor Ákos balatoni trilógiájának befejező részében sem. Mikor már azt gondolnánk, hogy az Oaks család boldogsága elől elhárult minden akadály, főhőseinkkel együtt kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy a Fenséges Romként emlegetett örökség felújítása és a hozzá tartozó, kincset érő szőlőbirtok művelése közel sem emészti fel annyi energiájukat, mint az a sokszor mulatságos felsülésekhez vezető igyekezet, hogy a helyiek befogadják őket maguk közé a szerénytelenül csak a világ közepeként aposztrofált Balatonszépén. S bár látszólag minden adott lenne ahhoz, hogy felhőtlenül elmerüljenek a hamisítatlan balatoni élmények olykor szó szerint mámorító forgatagában, vagy éppen együtt kávézzanak Gérard Depardieu-vel, ehelyett hol felváltva loholnak Oaks idős apja után – aki többek között előszeretettel zargatja a kúriával együtt megörökölt háziasszonyukat –, hol kényszeresen igyekeznek megfelelni a vidéki romantikát kereső rokonok és ismerősök inváziószerű áradatának, olykor pedig kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megpróbáljanak eligazodni a magyar hivatalok zegzugos útvesztőiben... Nem véletlen, hogy ilyenkor újra meg újra felmerül bennük a kérdés: vajon szükségszerű volt az, hogy ekkora fordulatot vegyen az életük? S noha néhány jó barátra is szert tesznek ez idő alatt a kissé bolondos helyiek köréből – akik finoman szólva árgus szemekkel figyelik minden megnyilvánulásukat –, igazából csak akkor kapnak megnyugtató választ a kételyeikre, amikor kiderül, hogy az Oaks família hamarosan egy apró jövevénnyel gyarapodik... A híres toszkán és provence-i élményregényekkel vetekedő történet sodrását hatásosan adagolt sok-sok humorral, gasztronómiai kalanddal és életszeretettel fűszerezi a szerző, így aztán nekünk, olvasóknak nem marad más dolgunk, mint ismétel