Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Vérszagra gyűl - E-könyv

Vérszagra gyűl - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A tatárjárás (1241–42) Magyarország történelmének egyik legnagyobb pusztítása nemzeti tragédiaként került be a történetírásba és a köztudatba. A legújabb kutatások ugyanakkor arra is engednek következtetni, hogy a tragédia nem volt olyan nagy mértékű, mint eddig hittük. A dúlás után hazatérő IV. Béla bár megfogyatkozott, de semmiképpen sem megtört népet talált a Kárpát-medencében. Magyarország hadereje olyannyira erős maradt, hogy a király a „második honalapítás” mellett agresszív, terjeszkedő külpolitikát, többfrontos hadjáratokat folytatott. Országunk a tatárjárás iszonyata után is a térség meghatározó nagyhatalma maradt. Urbánszki László IV. Béla uralkodásának ezt a második, tatárjárás utáni, küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regénysorozatában. Hősei a kor híres vagy hírhedt alakjai mellett esendő mindennapi emberek, akik erővel és ravaszsággal szállnak szembe a rájuk törő ellenséggel. A nádasok rejtekében veszett farkasként küzdő parasztok, halászok, pásztorok tettei olykor a csataterek hősi eseményeit is felülmúlják. A Vérszagra gyűl című regény a mongol betörés évében játszódik. A kedélyes nyugalomban élő, mocsárszéli kis faluba (ma Ladánybene) izmaelita kereskedőknek álcázott mongol felderítők, kémek érkeznek. Az idill rémálommá változik, amikor kiderül, hogy a csapat a közelgő, népeket elsöprő förgeteg előhírnöke: kisebb, de ugyanolyan pusztító szélvihar. A falu népe a mocsár mélyére rejtőzik, és szembeszáll a förgeteggel. Halászok, parasztok, nők és gyerekek küzdenek a hajdanvolt világ legjobb harcosai ellen a torokszorítóan izgalmas, életszerű hitelességgel megírt regényben.


Fejezetek
Urbánszki László VÉRSZAGRA GYŰL Anno…
Fejezet hossza:
Copyright © Urbánszki László, 2014…
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Első könyv
Fejezet hossza:
1. fejezet
Fejezet hossza:
2. fejezet
Fejezet hossza:
3. fejezet
Fejezet hossza:
4. fejezet
Fejezet hossza:
5. fejezet
Fejezet hossza:
6. fejezet
Fejezet hossza:
7. fejezet
Fejezet hossza:
Második könyv
Fejezet hossza:
8. fejezet
Fejezet hossza:
9. fejezet
Fejezet hossza:
10. fejezet
Fejezet hossza:
11. fejezet
Fejezet hossza:
12. fejezet
Fejezet hossza:
13. fejezet
Fejezet hossza:
14. fejezet
Fejezet hossza:
15. fejezet
Fejezet hossza:
16. fejezet
Fejezet hossza:
17. fejezet
Fejezet hossza:
Történelmi áttekintés és némi magyarázkodás
Fejezet hossza:
Ki vagyok én? (lírai életrajzféle)
Fejezet hossza:
1 A magyarországi muszlimok (ismaeliták,…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 8765 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...