Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A hatalom törékeny szálai - E-könyv

A hatalom törékeny szálai - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Egykor négy világ létezett, és úgy simultak egymásra, mint egy könyv lapjai. Mindegyiket átjárta a csodálatos hatalom, miközben egyetlen város kötötte össze őket: London. A mágia azonban túl gyorsan burjánzott, a világok pedig önvédelemből rákényszerültek, hogy bezárják a kapuikat egymás előtt. Az idők során aztán megritkult azon mágusok száma is, akik még képesek voltak kinyitni ezeket a kapukat. Napjainkban már csak háromról van tudomásunk: Kell Mareshről Vörös Londonból, Szelina Bardról Szürke Londonból, és Holland Vosijkről Fehér Londonból. Megjelenik azonban Fehér Londonban egy új mágus, Kosika, és váratlanul elfoglalja a trónt. A fiatal királynő hajlandó vérrel táplálni a városát – még a sajátjával is –, ám ezzel olyan óriási erőt szabadít fel, amely felett nem biztos, hogy képes uralkodni. Eközben Vörös London királyi családjának életét lázadók fenyegetik, akik a királyság intézményének ledöntésével akarják kiegyenlíteni a hatalmi viszonyokat. A régi barátok és új ellenségek szövedékében ráadásul felbukkan egy lány, aki egy rejtélyes szerkezet birtokába jut. A lányt Tesnek hívják, és szokatlan képességével az összes világot veszélybe sodorhatja. V. E. Schwab, az Addie LaRue láthatatlan élete szerzőjének új könyve káprázatos és izgalmas epikus fantasy, amely visszatér A mágia árnyalatai világába, de az előzmények ismerete nélkül is tökéletesen olvasható.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Azoknak, akik még mindig hisznek a mágiában
Fejezet hossza:
A mágia a folyó, amely…
Fejezet hossza:
Fehér London Hét évvel korábban…
Fejezet hossza:
Első rész ÓRÁK, ZÁRAK ÉS NYILVÁNVALÓAN LOPOTT DOLGOK
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
VI
Fejezet hossza:
Második rész A KAPITÁNY ÉS A SZELLEM
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
VI
Fejezet hossza:
Vii
Fejezet hossza:
Viii
Fejezet hossza:
IX
Fejezet hossza:
X
Fejezet hossza:
XI
Fejezet hossza:
Xii
Fejezet hossza:
Harmadik rész A KIRÁLY SZÍVE
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
VI
Fejezet hossza:
Vii
Fejezet hossza:
Viii
Fejezet hossza:
IX
Fejezet hossza:
X
Fejezet hossza:
Negyedik rész A NYITOTT AJTÓ
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
VI
Fejezet hossza:
Vii
Fejezet hossza:
Ötödik rész A KIRÁLYNÉ, A SZENT ÉS A DOBSZÓ
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
Hatodik rész ÖSSZEÉRNEK A SZÁLAK
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
VI
Fejezet hossza:
Vii
Fejezet hossza:
Hetedik rész A KÉZ, AMELY A PENGÉT FOGJA
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
Nyolcadik rész A LÁNY, A MADÁR ÉS A SZERENCSEHAJÓ
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
Kilencedik rész A SZÁLAK, MELYEK BÉKLYÓZNAK
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
VI
Fejezet hossza:
Vii
Fejezet hossza:
Viii
Fejezet hossza:
Tizedik rész CSEBERBŐL VEDERBE
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
VI
Fejezet hossza:
Vii
Fejezet hossza:
Viii
Fejezet hossza:
Tizenegyedik rész ROSSZ KEZEKBEN
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
V
Fejezet hossza:
VI
Fejezet hossza:
Vii
Fejezet hossza:
Viii
Fejezet hossza:
IX
Fejezet hossza:
X
Fejezet hossza:
XI
Fejezet hossza:
Tizenkettedik rész FELFEJTÉS
Fejezet hossza:
I
Fejezet hossza:
II
Fejezet hossza:
Iii
Fejezet hossza:
IV
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:
A szerző eddig megjelent művei az Agave Könyvek gondozásában
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...