Mennybéli mesék - Hangoskönyv

Mennybéli mesék - Hangoskönyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A katolikus egyház szentjei köré számtalan legenda épült csodatételeikről. A szentté avatás egyik feltétele éppen az, hogy bizonyíthatóan csodát vitt véghez az illető. A szentek bizonyított csodái és a róluk szóló legendák a mese és a valóság vékony határán billegnek, kételkedhetünk bennük, de el is hihetjük, hogy megtörténtek. A legendák ettől még élnek… bennünk, vagy rajtunk kívül, tőlünk függetlenül. A kötetben szereplő történetek viszont egyértelműen mesék. Vannak olyanok köztük, amelyek egy-egy létező legendára épülnek, de olyanok is, amelyek teljes egészében a szerző fantáziájának szülöttei. Nem kell elhinni őket. Emiatt nincs okunk kételkedni sem bennük. Ami azonban mindegyikben vitathatatlanul azonos és eredeti, az a mesékben megjelenő Szentek által képviselt, szereteten alapuló, keresztény szellemiség. A Mennybéli mesék célja, eme szellemiség magjának elvetése a gyermekszívekben. Tartalom: Szent Piroska köpönyege Árpádházi Szent Margit és a mókus Szent Balázs szamara Szent Bálint fája Nursiai Szent Benedek és a szita Szent József saruja Szent Márk és a galambok Lourdes-i szent Bernadett korsója Szent Flórián az árvízben Szent Vitus megpróbáltatásai Szent Anna csodatévő diói Szent Ilona és a keresztek Szent Máté áldása Szent Rozália és az ördög A segítő Szent Teréz Assisi Szent Ferenc macskája Szent Erzsébet rózsái Alexandriai Szent Katalin Miklós püspök és a fagombok Szent Borbála tüze


Fejezetek
Szent Piroska köpönyege
00:03:00 0:00
Árpádházi Szent Margit és a mókus
Fejezet hossza: 00:03:19
Szent Balázs szamara
Fejezet hossza: 00:02:47
Szent Bálint fája
Fejezet hossza: 00:06:12
Nursiai Szent Benedek és a szita
Fejezet hossza: 00:02:41
Szent József saruja
Fejezet hossza: 00:03:58
Szent Márk és a galambok
Fejezet hossza: 00:03:02
Lourdes-i szent Bernadett korsója
Fejezet hossza: 00:02:34
Szent Flórián az árvízben
Fejezet hossza: 00:02:56
Szent Vitus megpróbáltatásai
Fejezet hossza: 00:02:53
Szent Anna csodatévő diói
Fejezet hossza: 00:02:56
Szent Ilona és a keresztek
Fejezet hossza: 00:03:21
Szent Máté áldása
Fejezet hossza: 00:02:44
Szent Rozália és az ördög
Fejezet hossza: 00:03:03
A segítő Szent Teréz
Fejezet hossza: 00:03:51
Assisi Szent Ferenc macskája
Fejezet hossza: 00:02:36
Szent Erzsébet rózsái
Fejezet hossza: 00:02:33
Alexandriai Szent Katalin
Fejezet hossza: 00:03:17
Miklós püspök és a fagombok
Fejezet hossza: 00:06:39
Szent Borbála tüze
Fejezet hossza: 00:02:24


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 2359 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan VOIZ hozzáférés

1 hónap

5990 Ft

Havidíj


Népszerű

Korlátlan VOIZ hozzáférés

6 hónap
+ 1 hónap

5134 Ft

/ hó

Korlátlan hozzáférés 7 hónapon át

41930 Ft

35940 Ft

6 + 1 hónap ajándék


A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan VOIZ hozzáférés

12 hónap
+ 3 hónap

4792 Ft

/ hó

Korlátlan hozzáférés 15 hónapon át

89850 Ft

71880 Ft

12 + 3 hónap ajándék


Csak ez a hangoskönyv

1190 Ft

egyszeri vásárlás



Mennybéli mesék

Book cover image
A legtöbb hangos mese egy helyen!

A legtöbb hangos mese egy helyen!

A mese hallgatás fejleszti a gyerekek képzelőerejét, kreativitását és nyelvi készségeit.

A hangos mesék bővítik a szókincset és javítják a nyelvtudást új szavak és kifejezések tanulása által.

A hangos mese segít az empátia kifejlesztésében, mivel a történetek által megismerjük mások érzéseit és gondolatait.

A gyerekek a mesék által jobban megérthetik a világot és növelhetik az érdeklődésüket az olvasás és a tanulás iránt.

A hangos mese hallgatás javítja az értő hallgatást, a figyelmet és a koncentrációt.

Érdekes és szórakoztató, könnyen bevonhatók az olvasásba. Ideálisak bármikor és bárhol, hosszabb autóutakra, utazásokra vagy esti mesélések helyett.

Kínálatunkban megtalálhatóak a legnépszerűbb mesék és történetek, valamint az oktató jellegű könyvek is, így minden korosztály és érdeklődési kör megtalálja a számára megfelelő hangoskönyvet.

Előfizetőinknek korlátlan hozzáférést biztosítunk a könyveinkhez, így akár több történetet is hallgathatnak egy hónapban a gyerekek.

Több más kategóriában is találhatóak hangoskönyveink, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő könyvet.

Kötelező olvasmányokat is kínálunk széles választékban, profi előadásban. Csatlakozz te is előfizetőink táborához, és élvezd a könyveink előnyeit!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...