Így lettem - Hangoskönyv

Ismertető
Michelle Obama szerény körülmények közé született, mégis az Amerikai Egyesült Államok inspiráló és erőt sugárzó first ladyje lett belőle. Miután a férjét megválasztották elnöknek, ők lettek a Fehér Ház első afroamerikai elnöki családja, és két cikluson át szolgálták országukat. Az ifjú olvasóknak szóló kötetben Michelle Obama őszintén ír a gyermekkoráról, a Princetonon és a Harvardon eltöltött éveiről, ahol először tapasztalta meg, milyen érzés egyedüli feketének lenni egy teremben, valamint a menő ügyvédi irodáról, ahol találkozott Barack Obamával. Láthatjuk, hogyan zsonglőrködött dolgozó nőként, feleségként és kétgyerekes anyukaként, hogy minden szerepben megállja a helyét. Mesél a csillogó estélyi ruhákról, az utazásaikról, az angol királynővel és a világ ikonikus vezetőivel töltött közös pillanatairól, de azt is elmondja, mennyire megviselte, amikor tragédia sújtotta családoknak kellett vigaszt nyújtania. Inspiráló gondolataiból kiderül, hogy fiatalként miképp vehetjük kezünkbe a saját sorsunkat és segíthetünk másokon is. A lebilincselő sikertörténetet olvasva egyre inkább megértjük: senki sem tökéletes, de az a fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk, és rátaláljunk a saját utunkra. MICHELLE ROBINSON OBAMA 2009 és 2017 között az Amerikai Egyesült Államok first ladyje volt. A Princetoni Egyetemen és a Harvard Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát. Karrierjét a chicagói Sidley&Austin ügyvédi irodánál kezdte jogászként, itt találkozott későbbi férjével, Barack Obamával. A chicagói polgármesteri hivatalban, a Chicagói Egyetemen és a Chicagói Egyetem Orvostudományi Központjában is dolgozott. Ő alapította a fiatalokat a közszolgálati életpályára felkészítő Public Allies program chicagói szervezetét, és rengeteg jótékonysági ügyet támogat. Az Obama házaspár jelenleg Washington városában lakik két lányukkal, Maliával és Sashával. Az Amerikai Egyesült Államok korábbi first ladyjének inspiráló memoárja fiatal olvasóknak "Úgy tűnt, mindenki beilleszkedett, kivéve engem. Ha visszagondolok akkori feszengésemre, már látom benne azt az egyetemes küzdelmet, amit akkor élünk meg, amikor össze kell hangolnunk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, és merre akarunk tartani. Akkor még mindig igen messze voltam attól, hogy megtaláljam a saját hangomat."


Fejezetek
Előszó
00:19:12 0:00
1.
00:42:54 0:00
2.
Fejezet hossza: 00:39:22
3.
Fejezet hossza: 00:34:12
4.
Fejezet hossza: 00:29:23
5.
Fejezet hossza: 00:43:02
6.
Fejezet hossza: 00:44:50
7.
Fejezet hossza: 00:29:44
8.
Fejezet hossza: 00:40:03
9.
Fejezet hossza: 00:58:27
10.
Fejezet hossza: 00:40:09
11.
Fejezet hossza: 00:54:13
12.
Fejezet hossza: 00:34:44
13.
Fejezet hossza: 00:40:21
14.
Fejezet hossza: 00:42:43
15.
Fejezet hossza: 00:55:33
16.
Fejezet hossza: 01:02:13
17.
Fejezet hossza: 01:07:39
18.
Fejezet hossza: 00:20:26
19.
Fejezet hossza: 00:55:32
20.
Fejezet hossza: 00:48:55
21.
Fejezet hossza: 00:41:39
22.
Fejezet hossza: 01:08:22
23.
Fejezet hossza: 01:07:30
24.
Fejezet hossza: 01:19:37
Utószó
Fejezet hossza: 00:15:20
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza: 00:12:29


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1658 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból
A Életrajz, sztori, interjú kategória legfrissebb tartalmai
Javier Zamora
David Attenborough
Litkai Gergely, Bocskor Bíborka, Fiala Borcsa, Gerlóczy Márton, Iglódi Csaba, Mautner Zsófia, Tóth-Hozleiter Fanny, Nyáry Krisztián, Palya Bea, Rényi Ádám, Spáh Dávid
Yung Pueblo
Heather Dune Macadam
Michelle Obama
Charles A. Eastman
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Maria Konnikova
Nóti-Nagy Attila, Hódosi Zoltán
Damaris Kofmehl
David de Jong
Paramahansza Jogananda
Dr. Michael Newton
Barna Berni
Bolya Zoltán
Rubik Ernő
Richard Erdoes, John Fire
Benjamin Ferencz
Oprah Winfrey
Costica Bradatan
Balogh Boglárka
Dr. Jane Goodall, Philip Berman
Biros Levente
Kopátsy Sándor
Edith Eva Eger
Ryan Serhant
Marija Sarapova
Dr. James R. Doty
Roland Lazenby
Rob Jovanovic
Vlagyimir Megre
Czank Lívia
Danny Fingeroth
A Népszerű újdonságok kategória legfrissebb tartalmai
Paulo Coelho
Dr. Meg Arroll
Javier Zamora
Heidi Rose Robbins
Gary Chapman, Paul White
Dr. Gerald G. Jampolsky
Jim Collins
Gabrielle Bernstein
Porkoláb Imre, Porkoláb Minarik Annamária
Danielle LaPorte
Byron Katie, Stephen Mitchell
Steven Kotler, Peter H. Diamandis
Daniel Kahneman, Cass R. Sunstein, Olivier Sibony
Zaj
Viszkok Fruzsi
Yung Pueblo
Michelle Obama
Cal Newport
David Epstein
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Matt Fraser
Hajdu Judit
Adam Grant
Dr. Tara Porter
Marshall Goldsmith, Sally Helgesen
Maria Konnikova
Robert C. Pozen, Alexandra Samuel
Dr. Balogh Klára, Koltai Mária

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

5990Ft

egyszeri vásárlás



Így lettem

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo