A Viszkis és én - Hangoskönyv

A Viszkis társa szerint a valóságban semmi nem úgy történt

A Viszkis és én - Hangoskönyv

A Viszkis társa szerint a valóságban semmi nem úgy történt

Ismertető
A Viszkis társaként Orbán Gábor tizenhárom bankrablást követett el, nyolc évet töltött fegyházban. Ambrus Attilát ő beszélte rá az első igazi bankrablásra. A kétezres években elkezdett, de csak egy évtizeddel később befejezett visszaemlékezéseinek megírását eredetileg ezzel indokolta: "Elegem lett a Viszkis hazugságaiból!". Az eredmény több lett ennek bizonyításánál, noha a Kis Viszkisként is ismert szerző beszámolója alapján se az utolsó meló, se a lebukás, se a bírósági eljárás nem úgy történt, ahogyan azt a Viszkis állítja. Orbán, aki magát is önkritikusan ábrázolja a könyvben, volt tettestársát nagyon is esendő emberként, nagyon is hús-vér figuraként mutatja be. A klotyót ebben a könyvben egyszer sem hívják toiletnek. Az viszont megtudható, hogy a sitten kiből és miért lesz csicskás, és kiből lesz nagymenő. Meg hogy utóbbiak milyen féket használnak a perverz aktusokra kényszerített köcsög bosszújának elkerülésére. Meg még az is, hogyan lehet egy év elzárást kapni mobiltelefon használatáért. Orbán a legjobb bűnügyi riporterekére emlékeztetően pörgős és olvasmányos stílusban képes előadni a viszkis rablások krónikáját, majd a jogerős ítéletet megelőző és követő börtönélményeket. Aztán, amikor a részletek egy nagyobb képpé állnak össze, láthatóvá válik a 21. századi magyar Gulág. Így lesz ez a könyv hiteles portré a rendszerváltás utáni Magyarország talán legkevésbé ismert arcáról.


Fejezetek
I. rész - Bankrablás mindenki a földre! Lebukásunk története
00:33:09 0:00
Egy nehéz barátság kezdete
Fejezet hossza: 00:24:58
Az első meló
Fejezet hossza: 00:21:40
A második meló
Fejezet hossza: 00:18:48
Kéjutazáson Dominikában
Fejezet hossza: 00:15:22
A budakeszi álom
Fejezet hossza: 00:16:39
Kenyai kalandok
Fejezet hossza: 00:23:21
Budakeszi újra
Fejezet hossza: 00:11:31
Két legyet egy csapásra
Fejezet hossza: 00:27:03
Meló a vasút utcában
Fejezet hossza: 00:16:40
Grassalkovich-i boldog
Fejezet hossza: 00:21:04
Húsz misiért bármit
Fejezet hossza: 00:17:46
Alpesi élmények
Fejezet hossza: 00:08:10
Irinyi utca és rettegés
Fejezet hossza: 00:13:32
Békásmegyer újra
Fejezet hossza: 00:24:02
Ambrus vallomása
Fejezet hossza: 00:03:53
II. rész - Ez itt a sitt, haver! Bilincsben, vezetőszárral
Fejezet hossza: 00:04:50
A gyorskocsiban
Fejezet hossza: 00:23:02
Az EO-43-41
Fejezet hossza: 00:18:46
A nagy bilincsnyitogatás
Fejezet hossza: 00:12:25
Az orosz bérgyilkos, aki bírkózni akart
Fejezet hossza: 00:05:09
Az albán maffiafőnök
Fejezet hossza: 00:05:51
Clodo, a bombagyáros és a többiek
Fejezet hossza: 00:10:28
Tárgyalás
Fejezet hossza: 00:05:52
Az ítélet
Fejezet hossza: 00:08:55
Márianosztra
Fejezet hossza: 00:35:17
Köcsögök, csicskák és nagymenők
Fejezet hossza: 00:24:39
Kabaré a katonai bíróságon
Fejezet hossza: 00:07:06
A tököli rabkórház
Fejezet hossza: 00:14:43
Ebül szerzett pénz...
Fejezet hossza: 00:17:47
Szabadulás
Fejezet hossza: 00:02:48
Nem vagyunk vérbeli bűnözők
Fejezet hossza: 00:09:56
Itt a vége
Fejezet hossza: 00:12:21
Baracska
Fejezet hossza: 00:05:09
Az utolsó szó jogán
Fejezet hossza: 00:14:01


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1897 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból
A Életrajz, sztori, interjú kategória legfrissebb tartalmai
Michael Bernard Beckwith
Harry herceg
Szabó Győző
Dr. James R. Doty
Paramahansza Jogananda
Michelle Obama
Lorna Byrne
Edith Eva Eger
David Attenborough
Javier Zamora
Péterfy-Novák Éva
Hermann Hesse
Yung Pueblo
Heather Dune Macadam
Dr. Michael Newton
Rubik Ernő
Charles A. Eastman
Maria Konnikova
Nóti-Nagy Attila, Hódosi Zoltán
Litkai Gergely, Bocskor Bíborka, Fiala Borcsa, Gerlóczy Márton, Iglódi Csaba, Mautner Zsófia, Tóth-Hozleiter Fanny, Nyáry Krisztián, Palya Bea, Rényi Ádám, Spáh Dávid
Dr. Balogh Klára, Koltai Mária
Damaris Kofmehl
David de Jong
Barna Berni
Bolya Zoltán
Richard Erdoes, John Fire
Benjamin Ferencz
Oprah Winfrey
Costica Bradatan
Balogh Boglárka
Dr. Jane Goodall, Philip Berman

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

3200Ft

egyszeri vásárlás



A Viszkis és én

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo