Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Hét verem - Hangoskönyv

Scheiber Sándor küzdelmei a kádári állambiztonsággal

Hét verem - Hangoskönyv

Scheiber Sándor küzdelmei a kádári állambiztonsággal

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Scheiber Sándor, a magyar zsidóság egyik legnagyobb 20. századi alakja a Kádár-rendszerben megjárta az üldöztetés Talmud által emlegetett „hét vermét”. Hívei „cádikként”, azaz „igaz emberként”, „csodarabbiként” írják le, van, aki egyenesen Mindszenty József hercegprímáshoz hasonlítja. Az egykori dunaföldvári főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet későbbi igazgatója azonban sokkal inkább a huszadik századi diktatúrák áldozata, aki folyton próbált kitérni az állambiztonság intenzív figyelme elől, több-kevesebb sikerrel. Megkísérelték lejáratni, szakmai előrehaladását akadályozni, baráti körétől elidegeníteni, levelezését felbontották, telefonját lehallgatták. Az évtizedek során több mint 40 ügynök vagy társadalmi megbízott jelentett róla, köztük kollégái és tanítványai is. A Hét verem számtalan külföldi és hazai levéltári forrás alapján tárja fel egy zsidó vonatkozású fedett nyomozás történetét a Kádár-korszakból. VESZPRÉMY LÁSZLÓ BERNÁT 2017-ben végzett az Amszterdami Egyetem holokauszt- és népirtáskutatás szakán, majd 2025-ben szerezett PhD-fokozatot az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történelemből, summa cum laude minősítéssel. Korábban több zsidó folyóirat munkatársa, illetve a Veritas Történetkutató Intézet és a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének kutatója volt. Jelenleg a Mathias Corvinus Collegium online tudományos ismeretterjesztő folyóiratának, a Corvináknak a főszerkesztője.


Fejezetek
Bevezető
00:20:11 0:00
1. „Légy bátor és erős!”
Fejezet hossza: 01:03:29
2. „Egy pap maradt a gyilkolásból”
Fejezet hossza: 01:11:43
3. „Mód a megjavulásra” - 1. része
Fejezet hossza: 00:51:25
3. „Mód a megjavulásra” - 2. része
Fejezet hossza: 01:13:46
3. „Mód a megjavulásra” - 3. része
Fejezet hossza: 01:18:36
4. „Egybegyűltek ellenem a hatalmaskodók” - 1. része
Fejezet hossza: 00:53:57
4. „Egybegyűltek ellenem a hatalmaskodók” - 2. része
Fejezet hossza: 01:12:51
5. „Az istenülés perci már ezek”
Fejezet hossza: 00:53:44


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható

Csak ez a hangoskönyv

4999 Ft
egyszeri vásárlás

Hét verem

A hangoskönyv borítója
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...