Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A forradalom élcsapata - E-könyv

Kommunista párteszme globális szinten

A forradalom élcsapata - E-könyv

Kommunista párteszme globális szinten

Ismertető
A Marx és Engels által papírra vetett kommunista eszme vitathatatlanul az elmúlt évszázad egyik legnagyobb hatású politikai ideológiája volt. E több évtizednyi kutatást összegző művében a szerző arra tesz kísérletet, hogy feltárja, miként fejlődött a kommunizmus gondolata időben és térben a kezdetektől egészen a 20. század utolsó évtizedéig, a Szovjetunió felbomlásáig. Ennek érdekében áttekinti, hogy az egyes, sajátos háttérrel rendelkező kommunista, illetve szocialista országok vezetői miként ültették át a gyakorlatba a kommunista ideológusok elképzeléseit, hogy aztán azokra támaszkodva megkaparintsák, majd maguknál tartsák országuk irányítását, s igazolhassák későbbi irracionális döntéseiket és embertelen tetteiket. A Foreign Affairs című folyóirat által 2018-ban az év legjobb könyvének választott mű nélkülözhetetlen olvasmány bárki számára, aki szeretné jobban megérteni a kommunista ideológia nemzetközi történetét, az eszme vonzerejének sokáig kikezdhetetlen tartósságát, illetve a kommunista pártok hirtelen felbomlása és eltűnése mögött meghúzódó okokat. A Princeton University Pressnél a kommunista hatalomátvétel centenáriuma alkalmából megjelent kötet számos ismerős információ mellett rengeteg új megállapítást is tartalmaz a magyar olvasó számára, melyek legfőbb jelentősége, hogy segítenek megérteni, miként látja az amerikai politikatudomány mindazt, amiben mi, közép-európaiak 1945 és 1990 között éltünk.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Nancynek, gyermekeinknek és unokáinknak
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Előszó A forradalom élcsapata magyar kiadásához
Fejezet hossza:
Bevezetés
Fejezet hossza:
A forradalmi eszme
Fejezet hossza:
A forradalmi párt születése
Fejezet hossza:
Hogyan vált az eszme nemzetközivé?
Fejezet hossza:
A leninista párt létrehozása
Fejezet hossza:
Egy másfajta párt
Fejezet hossza:
Monolit szocializmus
Fejezet hossza:
A lenini eszme újrafelfedezése
Fejezet hossza:
A karizmatikus vezető és a párt
Fejezet hossza:
A forradalom visszatérése
Fejezet hossza:
A párt visszatérése
Fejezet hossza:
Veszélyben a párt
Fejezet hossza:
A párt megszűnése
Fejezet hossza:
Javasolt olvasmányok
Fejezet hossza:
Rövidítések jegyzéke
Fejezet hossza:
Név- és tárgymutató
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10689 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...