Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Veled játszom - E-könyv

Veled játszom - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„A főszereplőktől parázslanak az oldalak.” – Read all about it „A legelején szerelembe estem.” – Jessica Prince nemzetközi bestsellerszerző Ha megcsókol, semmivé foszlik az önuralmam. Ha van lány, akit nem lenne szabad lefektetnem, akkor az Maggie Fitzgerald. Nemsokára nagykorú lesz, és ott áll előtte az élet. Megdöbbentően vonzó, miközben olyan erővel árad belőle az ártatlanság, hogy jól tudom: semmiképpen sem lenne szabad bemocskolnom. Ehhez képest most mégis itt vagyok, és remegek a vágytól, hogy megérintsem. Közben azt érzem, már azzal is halálos bűnt követek el, ha egyszerűen csak rá gondolok! Csakhogy imádok a tűzzel játszani! Ha van valaki, akire semmiképpen sem vágyhatok, akkor az nem más, mint Rhys Manning. Szupersztár! Vicces! Vad! Szigorúan tilos még csak gondolni is rá. Mi ketten maximum csak barátok lehetünk. Tudnom kellett volna, milyen nagy hülyeséget követek el, amikor beosontam a szobájába. Főleg, mivel nyilvánvaló, hogy valamit titkol. Olyan dolgokat, amelyek mind a kettőnket sírba vihetnek. De mégis! Egyetlen éjszakáért ezzel a komor, zabolátlan pasival nem bánnám, ha meg kellene fizetnem. A New York Times és USA Today bestsellerszerző, A. L. Jackson Összhang-sorozatában a Carolina George nevű zenekar tagjainak szerelmeiről mesél. A sorozat záró kötetében az elérhetetlen rocksztárt és a legjobb barátja húgát kísérti meg a szenvedély. „Hátborzongató. Lenyűgöző! Perzselő.” – Michelle Heard, USA Today és Wall Street Journal bestsellerszerző „Magával ragadó és gyönyörű!” – Molly McAdams, New York Times bestsellerszerző „A legeslegjobb szerelmes jelenettel, amit valaha is olvastam.” – Lauren Rowe, USA Today bestsellerszerző


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Prológus
Fejezet hossza:
1. fejezet
Fejezet hossza:
2. fejezet
Fejezet hossza:
3. fejezet
Fejezet hossza:
4. fejezet
Fejezet hossza:
5. fejezet
Fejezet hossza:
6. fejezet
Fejezet hossza:
7. fejezet
Fejezet hossza:
8. fejezet
Fejezet hossza:
9. fejezet
Fejezet hossza:
10. fejezet
Fejezet hossza:
11. fejezet
Fejezet hossza:
12. fejezet
Fejezet hossza:
13. fejezet
Fejezet hossza:
14. fejezet
Fejezet hossza:
15. fejezet
Fejezet hossza:
16. fejezet
Fejezet hossza:
17. fejezet
Fejezet hossza:
18. fejezet
Fejezet hossza:
19. fejezet
Fejezet hossza:
20. fejezet
Fejezet hossza:
21. fejezet
Fejezet hossza:
22. fejezet
Fejezet hossza:
23. fejezet
Fejezet hossza:
24. fejezet
Fejezet hossza:
25. fejezet
Fejezet hossza:
26. fejezet
Fejezet hossza:
27. fejezet
Fejezet hossza:
28. fejezet
Fejezet hossza:
29. fejezet
Fejezet hossza:
30. fejezet
Fejezet hossza:
31. fejezet
Fejezet hossza:
32. fejezet
Fejezet hossza:
Epilógusok
Fejezet hossza:
Rhys A szívünk egy ütemre…
Fejezet hossza:
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a…
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:
Könyvajánló
Fejezet hossza:
ELSŐ FEJEZET Wolfie Érted, hogy…
Fejezet hossza:
MÁSODIK FEJEZET Penelope Jó reggelt,…
Fejezet hossza:
Kiadói utószó
Fejezet hossza:
Kiadói reklám
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...