Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Lightlark - E-könyv

Lightlark - E-könyv

Ismertető
Lightlark szigete csak százévente egyszer közelíthető meg, hogy otthont adjon a Centenáriumnak, annak a halálos játéknak, amelyre kizárólag a hat birodalom uralkodói kapnak meghívást. Ez egyben kihívás is, melynek elfogadása esetén a résztvevők kénytelenek szembenézni a sorsukkal, akármi is vár rájuk: győzelem vagy vereség, jutalom vagy végső pusztulás. A most következő Centenárium az utolsó esély a hat uralkodó számára: csak a részvétel által válhatnak képessé a birodalmaikat évszázadok óta sújtó egyedi, kegyetlen átkok megtörésére. Csakhogy minden uralkodó rejteget valamit. Ráadásul megtudják: az átkok megszüntetéséhez az egyiküknek meg kell halnia. Isla Crown a Vadoncok birodalmának fiatal uralkodója. A Vadoncok veszélyes csábítók, akiket az az átok sújt, hogy meg kell ölniük a szerelmüket. Rettegett és megvetett népnek számítanak, így csak Islában bízhatnak, hogy a Centenáriumnak köszönhetően képes lesz megtörni az őket sújtó átkokat. A túlélés érdekében Isla bármit hajlandó megtenni, akár hazugságra és csalásra is kész, hogy megmentse népét... A szerelem pedig egyáltalán nem könnyíti meg a feladatát.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza:
1. Isla
Fejezet hossza:
2. A Sziget
Fejezet hossza:
3. Vér
Fejezet hossza:
4. Szabályok
Fejezet hossza:
5. Grim
Fejezet hossza:
6. A Kötésszaggató
Fejezet hossza:
7. A Párbaj
Fejezet hossza:
8. Celeste
Fejezet hossza:
9. A Korona
Fejezet hossza:
10. Boróka
Fejezet hossza:
11. Félelem
Fejezet hossza:
12. Összetörve
Fejezet hossza:
13. A Torony
Fejezet hossza:
14. Azul
Fejezet hossza:
15. Az Elixír
Fejezet hossza:
16. Árnyak
Fejezet hossza:
17. Fagy
Fejezet hossza:
18. A Vár
Fejezet hossza:
19. Víz Alatt
Fejezet hossza:
20. Tea
Fejezet hossza:
21. Párban
Fejezet hossza:
22. Az Alku
Fejezet hossza:
23. A Vihar
Fejezet hossza:
24. Keresés Közben
Fejezet hossza:
25. A Másik Helyszín
Fejezet hossza:
26. Tüskék
Fejezet hossza:
27. A Kikötő
Fejezet hossza:
28. A Tükörpalota
Fejezet hossza:
29. Az Apátság
Fejezet hossza:
30. A Kísértet
Fejezet hossza:
31. Tűz
Fejezet hossza:
32. A Következő
Fejezet hossza:
33. A Bál
Fejezet hossza:
34. Oro
Fejezet hossza:
35. A Barlang
Fejezet hossza:
36. Az Orákulum
Fejezet hossza:
37. A Pocsolya
Fejezet hossza:
38. Holnap
Fejezet hossza:
39. Ígéret
Fejezet hossza:
40. Együtt
Fejezet hossza:
41. Levél
Fejezet hossza:
42. Cleo
Fejezet hossza:
43. Hazugságok
Fejezet hossza:
44. Kármel
Fejezet hossza:
45. Eltűnve
Fejezet hossza:
46. Méreg
Fejezet hossza:
47. Virágzás
Fejezet hossza:
48. Elrejtve
Fejezet hossza:
49. A Gyémánt
Fejezet hossza:
50. Álmatlanul
Fejezet hossza:
51. A Szív
Fejezet hossza:
52. A Prófécia
Fejezet hossza:
53. A Választás
Fejezet hossza:
54. Elátkozottan
Fejezet hossza:
55. Összetörve
Fejezet hossza:
56. A Kulcs
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...