Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Skyshade - E-könyv

Skyshade - E-könyv

Ismertető
Isla visszatér az Éjsötét király, Grim kastélyába, és egy brutális csata, illetve az időközben megismert pusztító igazságok miatt gyötrődik. Jövője – és a világ sorsa – most az ő kettészakadt szívén múlik. A múltbéli Isla, aki egykor beleszeretett az Éjsötét uralkodóba, harcol az érzései ellen, mert árulásnak tekinti őket. Közben a jelenbéli Isla, aki rájött, milyen pusztítást okozhat a varázsereje, mindent megtesz annak érdekében, hogy megmentse Lightlarkot és királyát. Miközben el kellene döntenie, ki a valódi ellensége és ki a szövetségese, Isla minden eddiginél kétségbeesettebben próbálja megérteni az orákulum utolsó jóslatát és így megváltoztatni saját szívszaggató végzetét. De nagy vihar közeleg. És ezzel újra felszínre kerül egy rég eltemetett gonosz erő, amely nagyobb veszélyt jelent, mint bármi, amivel a birodalmak korábban szembesültek. Közeleg az idő, hogy Isla beteljesítse a végzetét, míg a két, egymással háborúban álló birodalom túlélése csak az ő összetört szívén múlik. És Isla Crown tudja: vagy megmenti a világot - vagy elpusztítja.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza:
ELSŐ FEJEZET – Otthon
Fejezet hossza:
MÁSODIK FEJEZET – Trón
Fejezet hossza:
HARMADIK FEJEZET – Kovácsműhely
Fejezet hossza:
NEGYEDIK FEJEZET – Lidérc
Fejezet hossza:
ÖTÖDIK FEJEZET – Vihar
Fejezet hossza:
HATODIK FEJEZET – Lidércfű
Fejezet hossza:
HETEDIK FEJEZET – Hegymászás
Fejezet hossza:
NYOLCADIK FEJEZET – Viharkő
Fejezet hossza:
KILENCEDIK FEJEZET – Az áruló
Fejezet hossza:
TIZEDIK FEJEZET – Az augur
Fejezet hossza:
TIZENEGYEDIK FEJEZET – A kígyó
Fejezet hossza:
TIZENKETTEDIK FEJEZET – A toll
Fejezet hossza:
TIZENHARMADIK FEJEZET – Szívmetsző
Fejezet hossza:
TIZENNEGYEDIK FEJEZET – Viharfecske
Fejezet hossza:
TIZENÖTÖDIK FEJEZET – Összetörve
Fejezet hossza:
TIZENHATODIK FEJEZET – Utóhatás
Fejezet hossza:
TIZENHETEDIK FEJEZET – Kapocs
Fejezet hossza:
TIZENNYOLCADIK FEJEZET – Írva vagyon
Fejezet hossza:
TIZENKILENCEDIK FEJEZET – Titkok
Fejezet hossza:
HUSZADIK FEJEZET – Tükör
Fejezet hossza:
HUSZONEGYEDIK FEJEZET – Szkírák
Fejezet hossza:
HUSZONKETTEDIK FEJEZET – Tél
Fejezet hossza:
HUSZONHARMADIK FEJEZET – Útvesztő
Fejezet hossza:
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET – Féktelenül
Fejezet hossza:
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET – Csontok
Fejezet hossza:
HUSZONHATODIK FEJEZET – Vértelenül
Fejezet hossza:
HUSZONHETEDIK FEJEZET – Lark
Fejezet hossza:
HUSZONNYOLCADIK FEJEZET – Kapu
Fejezet hossza:
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET – Arany
Fejezet hossza:
HARMINCADIK FEJEZET – Ellenség
Fejezet hossza:
HARMINCEGYEDIK FEJEZET – Remlar
Fejezet hossza:
HARMINCKETTEDIK FEJEZET – Áldozat
Fejezet hossza:
HARMINCHARMADIK FEJEZET – Senki
Fejezet hossza:
HARMINCNEGYEDIK FEJEZET – Halálból táplálkozó
Fejezet hossza:
HARMINCÖTÖDIK FEJEZET – Ár
Fejezet hossza:
HARMINCHATODIK FEJEZET – Te
Fejezet hossza:
HARMINCHETEDIK FEJEZET – Illúzió
Fejezet hossza:
HARMINCNYOLCADIK FEJEZET – Oro
Fejezet hossza:
HARMINCKILENCEDIK FEJEZET – Portál
Fejezet hossza:
NEGYVENEDIK FEJEZET – Grim
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...