Alfred Neumann szerencsés kézzel találta el a kort és a történelmi levegőt, amelyre a közönség áhítozott, nagy regénye tárgyául XI. Lajos francia királyt választotta, ezt a sötétlelkű, célratörő akaratában eszközeit sohase válogató uralkodót, aki először egyesítette Franciaországot, megsemmisítve a hűbéri széttagoltságot védelmező főrangúak ellenállását ravaszsággal, börtönnel, fejvesztési pörökkel, és ha úgy fordult, lassú vagy gyors méreggel, gyilkossággal. Vajon érdemes volt-e ma újra felidézni ezt a mozgalmas világot? A napi siker igazolta az író törekvéseit. A történelem adta Neumann kezébe a Peronne-i várban esett drámát. Lajos királyt az intrikus hercegek és saját áruló miniszterei tőrbe csalják. Nem fontos a valóság, hogy tényleg súlyos megalázások árán menekült meg, szinpadiasan elhitető módon a fegyvertelen király egyetlen tanácsadójának a segítségével mégis ellenségei fölé emelkedik a regényben. Ez a tanácsadó Olivér, a király borbélya, a sátán. Neumann itt is következetes marad, nem keresi misztikus magyarázatok segítségét, Olivérnek csak népies neve a sátán, voltaképpen embereket látó, gyöngéiket hamar kiismerő és felhasználó, egyszóval uralkodásra termett figura. Gyermekkorában számító zsarnoka családjának, aki apja, mostohaanyja, bátyja, nővére bűneit ismeri és ha szükséges, ügyesen irányítja, adminisztrálja is. Később a flandriai városok kavargó, lázongó életében mint céhmester, a franciák titkos ügynöke és a háttérből már vezeti, céljai szerint alakítja az eseményeket. Mikor Lajos mellé kerül, a két rendkívüli férfi kölcsönös szeretet sodrába jut; ha van ezekben a fejezetekben misztikum, csak annyi, hogy két lélek összeolvadása mindig rejtélyes. Apró rezdülések is jelentőséget nyernek, a Peronne-i csapdában Lajos király szellemes fölénye, amellyel a halálos veszedelemből kimenekül, Olivér csöndes, szuggesztív munkájának és találékonyságának eredménye. Neumann érzékeltetni tud még ennél is megfoghatatlanabb és súlytalanabb idegműködést, mikor Lajos m