Sokat mesélhetnék erről a felejthetetlen expedícióról, annak minden bajáról és sikeréről. Az orrszarvúról, amelyik betörte kocsim oldalát, az elsodort hídról, amelyet úszva kellett újraépítenem 39 fokos lázzal. Kalandunkról a zendülő Nuer négerekkel, akik fogságba ejtettek, ebből végül úgy szabadultam, hogy megajándékoztam őket a «szaporaság nagy varázsával!» Ez a «Kudzsur» pedig nem állt másból, mint hogy rábírtam őket, hogy körbe összefogódzzanak és az egyik szélsőnek kezébe nyomtam a motor egyik gyújtó kábelját, a másikat pedig ráültettem a sárhányóra. Addig verettem őket a magasfeszültségű árammal, amíg biztos voltam, hogy kereket oldhatunk anélkül, hogy elgémberedett tagjaikkal fegyvereik után nyúlhatnak. Ha pedig némelyek meg azt kérdezik tőlem, hogy ugyan mi haszna van az emberiségnek egy kietlen szikla- és homoktenger megismeréséből, néhány nyomorult vegetációs folt, vagy egy rossz ízű forrás felfedezéséből, hogy miért is kell az ilyesmire anyagi áldozatot és személyes kockázatot hozni, nem tudok mással válaszolni, mint a beduinok mondásával: A sivatag rettenetes és kérlelhetetlen, de vissza kell térnie a sivatagba annak, aki azt valaha megismerte. (Almásy László)