Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Bécs - E-könyv

A világváros

Bécs - E-könyv

A világváros

Ismertető
Bécs visszavonhatatlanul a magyar kultúra része: földrajzi közelsége miatt gyorsan elérhető célpontja egy-egy „kulturális kiruccanásnak” vagy vásárlásnak. Budapest testvérvárosaként és a legélhetőbb város cím kitartó birtokosaként vonzó úticél számunkra, így számos magyar fordul meg évente a karácsonyi vásárokon, merítkezik meg a város kávéházi kultúrájában, és csodálja meg a Monarchia emlékeit. Bécs története szervesen összefonódik a magyar történelemmel, így nem meglepő, hogy tájékozottságunk alaposabb a város múltját illetően. Azonban az ismert történelmi események más megvilágításba kerülnek, ha szélesebb perspektívából tekintünk rájuk, Bécs nemzetközi szerepét állítva a vizsgálódás középpontjába. Angus Robertson műve ezt a rálátást kínálja az olvasó számára, bemutatva, hogy az egykori császárváros évszázadokon keresztül volt az európai politika egyik epicentruma, ma pedig jelentős nemzetközi szervezetek székhelye. A szerző több műfaj ötvözésével a legkülönbözőbb témákat tekinti át kronologikus sorrendben haladva, így a nagy történelmi fordulópontokról és neves alakjairól mesélt színes anekdotákon keresztül Bécs eddig ismeretlen arca rajzolódik ki előttünk.


Fejezetek
Impresszum
Fejezet hossza:
1 Vindobonától Bécsig
Fejezet hossza:
2 A Habsburgok császárvárosa
Fejezet hossza:
3 A birodalom visszavág
Fejezet hossza:
4 Forrongó franciák és Napóleon
Fejezet hossza:
5 Dicsőséges pillanat: a bécsi kongresszus
Fejezet hossza:
6 Európa koncertje: Metternich kora
Fejezet hossza:
7 Rekordidő a trónon
Fejezet hossza:
8 Nyugtalan ragyogás: a fin de siècle
Fejezet hossza:
9 Háborús keringő
Fejezet hossza:
10 Az Első Köztársaságtól a Harmadik Birodalomig
Fejezet hossza:
11 Megszállás, intrika és kémkedés
Fejezet hossza:
12 A diplomácia fővárosa
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Képjegyzék
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...