Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Viharos érzelmek - E-könyv

Viharos érzelmek - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A szenvedély megszállottság, mely nélkül lehet élni, de vajon érdemes? Elképesztő, hogy az ember milyen könnyen feladhat egy küzdelmet, ami addig az életet jelentette. Így volt ezzel Jason Scott is, aki az amerikai FBI kommandósainak tagjaként élte nem éppen hétköznapi életét. Egy napon azonban, egy balul elsült akció után minden a darabjaira hullik körülötte, elbizonytalanodik, és nyugodtabb életre vágyik. Új célokat keresve elvállalja egy befolyásos szenátor lányának védelmét, ám hamar rá kell döbbennie, hogy nem feltétlen kell a csatatérre mennie, hogy kemény küzdelmeket éljen át. A szépséges, de tüzesen lázadó Nina, akinek a legfőbb szórakozása, hogy sportot űz a testőrei kikészítéséből, teljesen felkavarja az életét. Azon a napon, amikor szembe találják magukat egymással, elszabadul a pokol. Az egyre elfajuló csatározásuk alatt azonban feltámad bennük az egymás iránt érzett fékezhetetlen vágy. Heves ellenállásuk ellenére hatalmába keríti őket a mámor, egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, és felperzsel maga után mindent. A Sors azonban kegyetlenül újra és újra próbára teszi őket. A folyamatos támadások, gonosz ármányok, felszínre bukkanó sötét titkok kereszttüzében rá kell döbbenniük: A szerelemben nincs kompromisszum, megalkuvás, vagy racionalitás. De vajon mindkettőjük vonzalmát csak a szenvedély mozgatja? Elég lenne a forró sóvárgás, a mindent elsöprő érzelem, ami ledönt minden falat? Mi történik, ha már olyan nagy lánggal él a tűz, hogy felrobban az a bizonyos biológiai bomba? Vajon van e jövője a szerelemnek a megismert múlt árnyékában? A váratlan fordulatokban bővelkedő regény választ ad, minden izgalmas kérdésre.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza:
Jason - Kiút a sötétségből
Fejezet hossza:
Nina - A kihívások a legnagyobb pillanatokat előzik meg…
Fejezet hossza:
Jason - Érzelmi örvény
Fejezet hossza:
Nina - Az ellentétek tényleg vonzzák egymást?
Fejezet hossza:
Jason - A kísérlet
Fejezet hossza:
Nina - „Unalmas” hétköznapok
Fejezet hossza:
Jason - Vihar előtt még a szél is megáll…
Fejezet hossza:
Nina - Amikor újra beindul a gépezet
Fejezet hossza:
Jason - Egyszer fent, másszor lent
Fejezet hossza:
Nina - Vissza a startvonalhoz
Fejezet hossza:
Jason - Gyötrődő, vívódó lélek
Fejezet hossza:
Nina - Az ostobaság csak fokozza a gondokat…
Fejezet hossza:
Jason - Lehet ez még ennél is rosszabb?
Fejezet hossza:
Nina - Az emlékek a lelket darabokra szaggatják
Fejezet hossza:
Jason - Váratlan fordulatok
Fejezet hossza:
Nina - A sötétség mélyén még a fény sem szabadít fel
Fejezet hossza:
Jason - Az utolsó csepp a pohárban
Fejezet hossza:
Nina - Visszatérve a káosz birodalmába
Fejezet hossza:
Jason - Eltékozolt boldogság
Fejezet hossza:
Nina - Mégis van élet a halál után
Fejezet hossza:
Jason - Van, hogy az újrakezdés az igazi folytatás…
Fejezet hossza:
Nina - Sorsfordító percek
Fejezet hossza:
Jason - A rossz hír szárnyakon száll
Fejezet hossza:
Nina - Pokoli félelem
Fejezet hossza:
Jason - Francia Riviéra
Fejezet hossza:
Nina - A boldogság percei
Fejezet hossza:
Jason - Az élet Bostonban
Fejezet hossza:
Nina - Legnagyobb meglepetések a legváratlanabb pillanatokban
Fejezet hossza:
Jason - Váratlan fordulat
Fejezet hossza:
Nina - Kártyavár
Fejezet hossza:
Jason - „Nem az a bánat, mi jajjba s könnybe fúl…”
Fejezet hossza:
Nina - A legnehezebb megmérettetés
Fejezet hossza:
Jason - Az elvesztett élet…
Fejezet hossza:
Nina - Fény az alagút végén
Fejezet hossza:
Jason - A fájó ébredés
Fejezet hossza:
Nina - Észrevétlenül rohan az idő, úgy érzed, sosem éred utol…
Fejezet hossza:
Jason - Új élet kezdődik
Fejezet hossza:
Nina - Minden tökéletes…
Fejezet hossza:
Jason - Az utolsó felvonás
Fejezet hossza:
EPILÓGUS: Jason - Újrajátszás
Fejezet hossza:
Kedves Olvasóm!
Fejezet hossza:
Kiadói utószó
Fejezet hossza:
Kiadói reklám
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...