Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Arnhem - E-könyv

A hidakért vívott csata, 1944

Arnhem - E-könyv

A hidakért vívott csata, 1944

Ismertető
1944. szeptember 17-én Kurt Student tábornok, a náci Németország ejtőernyős erőinek megalapítója repülőgépmotorok egyre erősödő moraját hallotta. Kiment az erkélyére, és Dél-Hollandia lapos tája fölött Dakotákból és vitorlázó repülőgépekből álló hatalmas légi armadát pillantott meg, amely a brit 1. légideszant-hadosztályt és az amerikai 101., illetve 82. légideszant-hadosztályt szállította. Irigykedve nézett fel a valaha látott legnagyobb ejtőernyős erő felvonulására. A Market Garden hadművelet az Alsó-Rajnához vezető hidak elfoglalásával akart véget vetni a háborúnak. Merész elképzelés volt, az amerikaiak egyenesen túl merésznek tartották Montgomery tábornagy számára. A kudarcért azonban borzalmas árat kellett fizetni, elsősorban a hollandoknak, akik mindent kockára tettek, hogy segítsenek. A német megtorlás könyörtelen volt és egészen a háború végéig tartott. A britek rajongása a hősies kudarcért a mítoszok ködébe burkolta Arnhem történetét, nem mintha a Montgomery és „Boy” Browning tábornok által kierőszakolt, kezdettől fogva bukásra ítélt terv egy pillanatig is a győzelem reményével kecsegetett volna. Antony Beevor számos, eddig nem vizsgált és újonnan felfedezett holland, brit, amerikai, lengyel és német levéltári forrás alapján rekonstruálta ennek az epikus összecsapásnak a szörnyű valóságát. Mégis, a szerző utánozhatatlan, magával ragadó stílusában megírt könyve sokkal többről szól, mint egyetlen drámai csatáról: magának a háborúnak a természetére világít rá.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Első kiadás 2018 Eredeti cím:…
Fejezet hossza:
Tartalom Fotók Térképek Szótár Katonai…
Fejezet hossza:
Artemisnek
Fejezet hossza:
Fotók
Fejezet hossza:
Térképek
Fejezet hossza:
Szótár
Fejezet hossza:
Katonai rendfokozatok
Fejezet hossza:
1. A hajsza folytatódik
Fejezet hossza:
2. „Őrült kedd”
Fejezet hossza:
3. Az 1. Szövetséges Légideszant-hadsereg
Fejezet hossza:
4. Félresöpört aggodalmak
Fejezet hossza:
5. A bárd napja
Fejezet hossza:
6. Utolsó simítások
Fejezet hossza:
7. A csata előestéje – Szeptember 16., szombat
Fejezet hossza:
8. Légideszant-invázió – Szeptember 17., vasárnap reggel
Fejezet hossza:
9. A német reakció – Szeptember 17., vasárnap
Fejezet hossza:
10. A brit leszállás – Szeptember 17., vasárnap
Fejezet hossza:
11. Az amerikai leszállás – Szeptember 17., vasárnap
Fejezet hossza:
12. Éjszaka és nappal Arnhemben – Szeptember 17–18.
Fejezet hossza:
13. Arnhem – A második hullám – Szeptember 18., hétfő
Fejezet hossza:
14. Az amerikai hadosztályok és a XXX. hadtest – Szeptember 18., hétfő
Fejezet hossza:
15. Arnhem – Szeptember 19., kedd
Fejezet hossza:
16. Nijmegen és Eindhoven – Szeptember 19., kedd
Fejezet hossza:
17. Nijmegen – Átkelés a Waalon – Szeptember 20., szerda
Fejezet hossza:
18. Az arnhemi híd és Oosterbeek – Szeptember 20., szerda
Fejezet hossza:
19. Nijmegen és a Pokol Országútja – Szeptember 21., csütörtök
Fejezet hossza:
20. Oosterbeek – Szeptember 21., csütörtök
Fejezet hossza:
21. Fekete Péntek – Szeptember 22.
Fejezet hossza:
22. Szeptember 23., szombat
Fejezet hossza:
23. Szeptember 24., vasárnap
Fejezet hossza:
24. Berlin hadművelet – Szeptember 25., hétfő
Fejezet hossza:
25. Oosterbeek, Arnhem, Nijmegen – Szeptember 26., kedd
Fejezet hossza:
26. Arnhem kiürítése és kifosztása – 1944. szeptember 23-tól…
Fejezet hossza:
27. A férfiak szigete – 1944. szeptember–november
Fejezet hossza:
28. Az éhezés tele – 1944. november–1945. május
Fejezet hossza:
Képek
Fejezet hossza:
15. A légi armada Hollandia…
Fejezet hossza:
26. A 101. légi deszantot…
Fejezet hossza:
41. A Határvadász Ezred 1.…
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
Bibliográfia
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
1 Eisenhower széles front stratégiáját…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...