Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A szekta - E-könyv

A szekta - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Mina Dabiri nyomozónak és csapatának ugyancsak meggyűlik a baja egy eltűnt kisfiú ügyének kivizsgálásával. Arra egykettőre rájönnek, hogy az eset hasonlít egy korábbi emberrablásra, amelynek nem lett jó vége, ám a nyomozás ezen a ponton megfeneklik. Ráadásul minden jel arra mutat, hogy a bűntények sora folytatódni fog, és egyetlen gyerek sincs biztonságban Stockholmban. Mina végső elkeseredésében a mentalista Vincent Walderhez fordul, aki az emberi psziché avatott szakértőjeként már a segítségükre volt korábban egy nyomozásban. Akkor közel kerültek egymáshoz, de két éve nem beszéltek. A csoportban nem mindenki nézi jó szemmel Vincent visszatérését, mert kételkednek benne, hogy ezúttal hasznát veszik-e. Csakhogy nincs vesztegetni való idejük, mert az óra ketyeg, és a legvédtelenebbek vannak veszélyben. Mina & Vincent 2. esete


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Első Hét
Fejezet hossza:
Második Hét
Fejezet hossza:
Harmadik Hét
Fejezet hossza:
Negyedik Hét
Fejezet hossza:
Ötödik Hét
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
– Tehát minden szó egy…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
– Megtisztít, fájdalom, szenvedés, a,…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
– A megadott sorrendben összeolvasva…
Fejezet hossza:
Hatodik Hét
Fejezet hossza:
SORUNDAI LOVAS TANYA, 1996. Jessica…
Fejezet hossza:
Köszönet
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...