Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A negyedik majom - E-könyv

A negyedik majom - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és "védjegye" különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég. Sam Porter nyomozó, a gyilkosra specializálódott egység vezetője tudja, hogy nagyon kevés ideje maradt megtalálni az elrabolt lányt. A sorozatgyilkos naplóját olvasva belemerül egy pszichopata tudatába és különös élettörténetébe, és olyan dolgokat talál, amikre nem lehet felkészülni. Rohamosan fogy az idő, és a Négy Majom Gyilkos még a túlvilágról is gúnyt űz a rendőrségből ebben a mesterien megírt, lebilincselő thrillerben. J.D. Barker regényében a Hetedik és A bárányok hallgatnak hangulata találkozik, miközben a szerző remekül gondolja végig és újítja meg a sorozatgyilkosokra épülő történeteket egy olyan főgonosszal, akit egyhamar nem felejtünk el.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Anyának
Fejezet hossza:
Ne hagyd abba az olvasást!…
Fejezet hossza:
1 Porter
Fejezet hossza:
2 Porter
Fejezet hossza:
3 Porter
Fejezet hossza:
4 Porter
Fejezet hossza:
5 Napló
Fejezet hossza:
6 Porter
Fejezet hossza:
7 Porter
Fejezet hossza:
8 Napló
Fejezet hossza:
9 Porter
Fejezet hossza:
10 Porter
Fejezet hossza:
11 Napló
Fejezet hossza:
12 Emory
Fejezet hossza:
13 Porter
Fejezet hossza:
14 Napló
Fejezet hossza:
15 Porter
Fejezet hossza:
16 Napló
Fejezet hossza:
17 Emory
Fejezet hossza:
18 Porter
Fejezet hossza:
Összefoglaló Tábla
Fejezet hossza:
19 Napló
Fejezet hossza:
20 Clair
Fejezet hossza:
21 Napló
Fejezet hossza:
22 Porter
Fejezet hossza:
23 Napló
Fejezet hossza:
24 Porter
Fejezet hossza:
25 Napló
Fejezet hossza:
26 Emory
Fejezet hossza:
27 Napló
Fejezet hossza:
28 Porter
Fejezet hossza:
29 Napló
Fejezet hossza:
30 Porter
Fejezet hossza:
31 Napló
Fejezet hossza:
32 Emory
Fejezet hossza:
33 Napló
Fejezet hossza:
34 Porter
Fejezet hossza:
35 Napló
Fejezet hossza:
36 Porter
Fejezet hossza:
37 Napló
Fejezet hossza:
38 Porter
Fejezet hossza:
39 Napló
Fejezet hossza:
40 Porter
Fejezet hossza:
41 Napló
Fejezet hossza:
42 Porter
Fejezet hossza:
43 Napló
Fejezet hossza:
44 Porter
Fejezet hossza:
Összefoglaló Tábla
Fejezet hossza:
45 Napló
Fejezet hossza:
46 Clair
Fejezet hossza:
47 Napló
Fejezet hossza:
48 Emory
Fejezet hossza:
49 Napló
Fejezet hossza:
50 Porter
Fejezet hossza:
51 Napló
Fejezet hossza:
52 Clair
Fejezet hossza:
53 Napló
Fejezet hossza:
54 Porter
Fejezet hossza:
55 Clair
Fejezet hossza:
56 Napló
Fejezet hossza:
57 Emory
Fejezet hossza:
58 Napló
Fejezet hossza:
59 Porter
Fejezet hossza:
60 Napló
Fejezet hossza:
61 Clair
Fejezet hossza:
62 Napló
Fejezet hossza:
63 Clair
Fejezet hossza:
Összefoglaló Tábla
Fejezet hossza:
64 Emory
Fejezet hossza:
65 Napló
Fejezet hossza:
66 Porter
Fejezet hossza:
67 Napló
Fejezet hossza:
68 Clair
Fejezet hossza:
69 Napló
Fejezet hossza:
70 Porter
Fejezet hossza:
71 Napló
Fejezet hossza:
72 Clair
Fejezet hossza:
73 Napló
Fejezet hossza:
74 Porter
Fejezet hossza:
75 Napló
Fejezet hossza:
76 Clair
Fejezet hossza:
77 Napló
Fejezet hossza:
78 Porter
Fejezet hossza:
79 Napló
Fejezet hossza:
80 Clair
Fejezet hossza:
81 Napló
Fejezet hossza:
82 Porter
Fejezet hossza:
83 Napló
Fejezet hossza:
84 Porter
Fejezet hossza:
85 Clair
Fejezet hossza:
86 Porter
Fejezet hossza:
87 Clair
Fejezet hossza:
88 Porter
Fejezet hossza:
89 Clair
Fejezet hossza:
90 Porter
Fejezet hossza:
91 Porter
Fejezet hossza:
92 Porter
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Az Elveszett Fejezet - A Szerző Megjegyzése
Fejezet hossza:
Az Elveszett Fejezet
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
A Szerzőről
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...