A Mississippi völgyének őserdőségei és ültetvényei táján lejátszódó indiánus tragédia izgalmas eseményein, nemes szívű alakjainak nemcsak kegyetlen kalandorokkal, de az igazság jegyében is igazságtalankodó ellenfelekkel, és saját fajtájuk viszályszítóival vívott harcain, nemes lelkű, de pártoskodó nép jobb sorsra érdemes fiainak a civilizáció, az idegen kultúra előnyomulása sodrában vergődő utolsó erőfeszítésein az ősi, kezdetleges életű, de tiszta erkölcsű kis nép katasztrófája oly szívbemarkolóan hat, mintha benne egy egész világomlás dübörögne. A színes, mozgalmas mese hol vészes, hol derűs fordulatai közül oly hangok zendülnek ki, amelyek napjainkban a fajokat, népeket, egyes embereket a lét vagy nemlét kérdésein bukdácsoltató világrengés korszakában erős visszhangot üthetnek az olvasó lelkének húrjain. Tokeah, az okóni-indiánusok törzsének főnöke, a hősi múltú agg sorslátó, aki népe megmentésének nemes harcát az elbukás elkerülhetetlenségének tragikus keserűségű tudatában is újra meg újrakezdi. Ez a tiszta szívű, jóságos lelkű vadember, aki a fehér eltiprók ellen ugyan irgalmatlan harcokat vív, de kiragadja bosszútól lihegő harcosa kezéből azt a fehér csecsemőt, akinek feje egy pillanattal később már az erdő egyik fatörzsén loccsant volna szét s biztos helyre mentvén a kisdedet. Felnevelteti s utóbb mint leánya barátnőjét saját gyermekéül szereti és akit ez a leány, a ,,Fehér Rózsa", mihelyt alkalma nyílik a fehérek világával érintkezni, mégis egy-kettőre elhagy. Ez a megalkuvástalanul küzdő igaz ember, akinek dacos harcától saját elfáradt népének nagy része a fehérek megvesztegető dollárjaiért s tűzitaláért hűtlenül elfordul, az okóni-törzs hazátlanná, földönfutóvá üldözött utolsó mikója, aki végső próbálkozásul már hiába indul utolsó néhány szál hívével új hazát keresni, hogy népének legalább maradékát odamenthesse majd, - mélységes részvétre indíthat minden szívet - írja bevezetőjében a könyv fordítója, Telekes Béla 1920-ban.