Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Mindig csak te - E-könyv

Mindig csak te - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Ren Bergman a találkozásuk első pillanatától tudja, hogy Francine Zeferino olyan nő, akire érdemes várni. A lány ugyan érzéketlennek tűnik, de igazából aranyszíve van, és olyan gödröcskés mosolya, amitől Ren térde azonnal remegni kezd. De amíg Frankie a hokicsapat közösségimédia-menedzsere, addig Ren számára elérhetetlen. Frankie ugyanakkor nem titkolja önmaga előtt sem, hogy bármilyen nyers és csípős az alaptermészete, még ő sem lehet érzéketlen Ren Bergman kisugárzására – hogy is lehetne, hiszen a fickó magas, izmos és mindig jókedvű. A múltban Frankie talán beindult volna egy ilyen srác megszerzéséért, de már túl sokszor égette meg magát olyanokkal, akik az ő lelki diagnózisát problémának tekintették, nem pedig emberi sajátosságnak, amikor szembesültek vele. Ezért elhatározta, hogy nem akar többé illúziókat táplálni. Ren, miután évekig várt a megfelelő pillanatra, hogy lépéseket tehessen kettejük érdekében, megtudja, hogy Frankie el akarja hagyni a csapatot egy újabb karrier kedvéért. Arra azonban nem számított, milyen nehéz feladat a lány szívének elnyerése. Chloe Liese nagy sikerű sorozatának második része szívmelengető történet egy nem mindennapi szerelemről, mely nem a különbségek ellenére, hanem éppen nekik köszönhetően szökik szárba.


Fejezetek
Chloe Liese A Bergman fivérek…
Fejezet hossza:
Tartalom ELSŐ FEJEZET Frankie MÁSODIK…
Fejezet hossza:
A be nem illeszkedőknek. Csodásan…
Fejezet hossza:
Semmire sincs szükséged, csak türelemre;…
Fejezet hossza:
ELSŐ FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
MÁSODIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HARMADIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
NEGYEDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
ÖTÖDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HATODIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
HETEDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
NYOLCADIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
KILENCEDIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
TIZEDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
TIZENEGYEDIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
TIZENKETTEDIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
TIZENHARMADIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
TIZENNEGYEDIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
TIZENÖTÖDIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
TIZENHATODIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
TIZENHETEDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
TIZENNYOLCADIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
TIZENKILENCEDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HUSZADIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HUSZONEGYEDIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
HUSZONKETTEDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HUSZONHARMADIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HUSZONHATODIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
HUSZONHETEDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HUSZONNYOLCADIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET Frankie
Fejezet hossza:
HARMINCADIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
HARMINCEGYEDIK FEJEZET Ren
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} A Goop egy wellness-…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...