Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A halál vége - E-könyv

A halál vége - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt – talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt.”


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címlap
Fejezet hossza:
Fordította DRANKA ANITA
Fejezet hossza:
Az I. És Ii. Kötet Szereplőinek Listája
Fejezet hossza:
Korszakok
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt Előszavából
Fejezet hossza:
I. Rész
Fejezet hossza:
I. Sz. 1453. A Mágus Halála
Fejezet hossza:
A Krízis Kora, 1. Év: Az Élet Lehetősége
Fejezet hossza:
A Krízis Kora, 4. Év: Yun Tianming
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: Infantilizmus A Krízis Kitörésekor
Fejezet hossza:
A Krízis Kora, 4. Év: Yun Tianming
Fejezet hossza:
A Krízis Kora, 1-4. Év: Cheng Xin
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: Hibernáció - Az Ember Első Időutazása
Fejezet hossza:
A Krízis Kora, 1-4. Év: Cheng Xin
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: A Lépcső-program
Fejezet hossza:
A Krízis Kora, 1-4. Év: Cheng Xin
Fejezet hossza:
A Krízis Kora, 5-7. Év: A Lépcső-program
Fejezet hossza:
Ii. Rész
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 12. Év: A Bronzkor
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: Nüktohülofóbia
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 12. Év: A Bronzkor
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 13. Év: A Tárgyalás
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 61. Év: A Kardtartó
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: A Falképzők Kísértete A Kardtartó
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 61. Év: A Kardtartó
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: Kultúratükrözés
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 61. Év: A Kardtartó
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 62. Év: A Gravitáció, Az Oort-felhő Közelében
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: További Közvetett Bizonyítékok A…
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 62. Év: A Gravitáció, Az Oort-felhő Közelében
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 62. Év, November 28., 16.00-16.17,…
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: A Kardtartó Kiválasztása - Tíz Perc…
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Kora, 62. Év, November 28., 16.00-16.17,…
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Korának Utolsó Tíz Perce, 62. Év, November 28.,…
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Utáni Kor, Első Óra. Egy Elveszett Világ
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: Gondolatok A Sötéterdő-elrettentés…
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Utáni Kor, Első Óra. Egy Elveszett Világ
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Utáni Kor, 60. Nap. Egy Elveszett Világ
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: Technológiai Robbanás A Trisolarison
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Utáni Kor, 60. Nap. Egy Elveszett Világ
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Utáni Kor, 2. Év. Ausztrália
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Korának Utolsó Tíz Perce, 62. Év, November 28.,…
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Utáni Kor, 2. Év, A Nagy Áttelepítés Utáni Reggel,…
Fejezet hossza:
Az Elrettentés Utáni Kor, 1-5. Nap, A Mélyűrben Az Oort-felhőn Túl.…
Fejezet hossza:
Iii. Rész
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 7. Év. Cheng Xin
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: A Kozmikus Üldözési Mánia - Az…
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 7. Év. Cheng Xin
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: A Sötét Erdő Új Modellje
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 7. Év: Sophon
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: A Kozmikus Biztonsági Jelzés - Egy…
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 7. Év. Sophon
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: A Hosszú Lépcső
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 7. Év. Yun Tianming
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 7. Év. Yun Tianming Meséi
Fejezet hossza:
Yun Tianming Első Meséje: A Király Új Festője
Fejezet hossza:
Yun Tianming Második Meséje: A Falánk-tenger
Fejezet hossza:
Yun Tianming Harmadik Meséje: Mélyvíz Királyfi
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 7. Év. Yun Tianming Meséi
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: A Bunker-projekt - Egy Bárka A Földi…
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 7. Év. Yun Tianming Meséi
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Világ-ból: Mozgás A Tér Meghajlításával
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 7. Év. Yun Tianming Meséi
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: Három Lehetőség A Földi Civilizáció…
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 8. Év: A Sors Választása
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Világ-ból: Őrszemek Az Űrben - A Naprendszer…
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 8. Év: A Sors Választása
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Világ-ból: Rettegés A Végtelen Éjszakától
Fejezet hossza:
A Sugárzás Kora, 8. Év, Nap-föld Lagrange-pont
Fejezet hossza:
Iv. Rész
Fejezet hossza:
A Bunker Kora, 11. Év, Bunkervilág
Fejezet hossza:
A Bunker Kora, 11. Év, A Fénysebesség Ii.
Fejezet hossza:
A Bunker Kora, 11. Év. Halo City
Fejezet hossza:
V. Rész
Fejezet hossza:
A Bunker Kora, 67. Év, A Tejút Orion-karja
Fejezet hossza:
A Bunker Kora, 67. Év, Halo
Fejezet hossza:
A Bunker Kora, 66. Év, A Naprendszeren Kívül
Fejezet hossza:
A Bunker Kora, 68. Év, Plútó
Fejezet hossza:
A Bunker Kora, 68. Év. A Kétdimenziós Naprendszer
Fejezet hossza:
Vi. Rész
Fejezet hossza:
A Galaxis Kora, 409. Év. A Csillagunk
Fejezet hossza:
Körülbelül Tizenhétmilliárd Évvel Az Idő Kezdete Után; A Csillagunk
Fejezet hossza:
Az Időn Kívül - Az Univerzumunk
Fejezet hossza:
Részlet Az Időn Kívüli Múlt-ból: A Felelősség Lépcsője
Fejezet hossza:
Az Időn Kívül. Az Univerzumunk
Fejezet hossza:
Az Angol Fordító Köszönetnyilvánítása
Fejezet hossza:
A szerzőtől az Európa Könyvkiadónál megjelent
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
{1} A kínai mondatvégi pont…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...