Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Szétválasztva - E-könyv

Szövevényes szerelem

Szétválasztva - E-könyv

Szövevényes szerelem

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„Csodásan közvetít minden érzelmet.” – Melania Harlow bestsellerszerző Szerelem a megfelelő pillanatban. Eddig nem hittem benne. Aztán jöttél te… Sem a szerelemben, sem a megfelelő pillanatban nem hittem. A szerelem számomra azt jelenti, hogy együtt nézünk szembe az akadályokkal, és együtt oldjuk meg a nehézségeket. A pillanat pedig soha nem kedvezett. Az első hiba, amit elkövettem, hogy egyéjszakás kalandba keveredtem a legjobb barátommal. A második, hogy amikor újra találkoztunk, beleszerettem. A harmadik, hogy elengedtem, mert kénytelen voltam. A mi szerelmünk ugyanis nem állta volna ki a próbát. Claire Contreras, New York Times bestsellerszerző kétkötetes sorozata hatalmas sikert aratott Amerikában. Az első rész a szerelem és a lángolás fájdalmas, szívszakító oldalát is bemutatja. Az élet mérlegének két tálcája a barátságot és a szerelmet teszi próbára. „Teljesen odavagyok ezért a regényért.” – Angie, Angie's Dreamy Reads „Többször is elolvasom. Nagyon izgalmas.” – Adrianna Locke, az USA Today egyik legolvasottabb írója


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza:
Mottó
Fejezet hossza:
Első fejezet
Fejezet hossza:
Második fejezet
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet
Fejezet hossza:
Negyedik fejezet
Fejezet hossza:
Ötödik fejezet
Fejezet hossza:
Hatodik fejezet
Fejezet hossza:
Hetedik fejezet
Fejezet hossza:
Nyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Kilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenkettedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Tizennegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenötödik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenhatodik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenhetedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizennyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenkilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszadik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonkettedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonnegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonötödik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonhatodik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonhetedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonnyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonkilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincadik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Harminckettedik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincnegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincötödik fejezet
Fejezet hossza:
Harminchatodik fejezet
Fejezet hossza:
Harminchetedik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincnyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Harminckilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Negyvenedik fejezet
Fejezet hossza:
Könyvajánló
Fejezet hossza:
A szerelem több szavaknál, ennek…
Fejezet hossza:
Donnának, aki örök inspiráció
Fejezet hossza:
Első fejezet Mason Inkább meg…
Fejezet hossza:
Kiadói utószó
Fejezet hossza:
Kiadói reklám
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...