Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Sebzett lelkek - E-könyv

Sebzett lelkek - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Találkozz a szerzővel május 10-én a PesText fesztiválon! Az egész falu sejtette, hogy nem lesz jó vége, ha Gabriel hazaköltözik. És most, amikor Beth elnézi a szeretett férfit, aki gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt, önkéntelenül arra gondol, hogy igazuk volt. Tizenhét évesen ismerkedett meg Gabriellel. Azon a szédült, varázslatos nyáron a férfi hatására mindent másként gondolt, érzett és látott. Azt hitte, egy nagy, soha véget nem érő szerelem kezdete az a nyár. Amikor azonban Gabriel elment, és azzá vált, akinek az anyja akarta látni, Beth összeomlott. Frank segítségével állt talpra. Az együtt felépített életük pedig egészen más lett, mint amilyet Beth Gabriellel elképzelt. És mégis, volt idő, nem is kevés, amikor boldognak érezte magát. Nézte a férjét és a fiát, ahogy traktorral járják a gazdaságot, és egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy ez az ő élete. De most Gabriel visszajött, és Bethben kártyavárként omlik össze minden, amit bizonyosságnak hitt. Tíz év múltán is működik közöttük a kémia. Beth pedig jól tudja, hogy amit tesz, nem helyes, és másoknak is árthat vele. De hogyan mondhatna le arról, hogy adjon egy második esélyt az első szerelemnek? A Sebzett lelkek sodró szerelmi történet lehetetlen döntésekről, pusztító következményekről és az elveszettnek hitt reményről.


Fejezetek
Impresszum
Fejezet hossza:
Jake-nek, Mayának és Felixnek: hármas csillagomnak
Fejezet hossza:
Első rész Gabriel
Fejezet hossza: 0:00:02
A gazda meghalt, és mindenki…
Fejezet hossza: 0:01:04
1968
Fejezet hossza: 0:04:39
Előtte
Fejezet hossza: 0:03:55
1968
Fejezet hossza: 0:06:20
A tárgyalás
Fejezet hossza: 0:03:04
Előtte
Fejezet hossza: 0:10:36
1968
Fejezet hossza: 0:10:00
Előtte
Fejezet hossza: 0:09:19
1968
Fejezet hossza: 0:06:51
Előtte
Fejezet hossza: 0:06:33
1968
Fejezet hossza: 0:06:08
A tárgyalás
Fejezet hossza: 0:01:09
Előtte
Fejezet hossza: 0:06:48
1968
Fejezet hossza: 0:07:36
Előtte
Fejezet hossza: 0:08:44
1968
Fejezet hossza: 0:09:34
Előtte
Fejezet hossza: 0:11:55
1968
Fejezet hossza: 0:08:30
Előtte
Fejezet hossza: 0:11:35
1968
Fejezet hossza: 0:05:47
Előtte
Fejezet hossza: 0:13:14
1968
Fejezet hossza: 0:07:46
Előtte
Fejezet hossza: 0:09:43
Második rész Bobby
Fejezet hossza: 0:00:03
Előtte
Fejezet hossza: 0:10:24
1968
Fejezet hossza: 0:09:09
A tárgyalás
Fejezet hossza: 0:02:44
Előtte
Fejezet hossza: 0:05:38
1968
Fejezet hossza: 0:05:22
Előtte
Fejezet hossza: 0:10:47
1968
Fejezet hossza: 0:06:35
Előtte
Fejezet hossza: 0:08:35
1968
Fejezet hossza: 0:10:53
Előtte
Fejezet hossza: 0:11:01
1968
Fejezet hossza: 0:04:50
Előtte
Fejezet hossza: 0:09:10
A tárgyalás
Fejezet hossza: 0:02:48
1968
Fejezet hossza: 0:13:13
Előtte
Fejezet hossza: 0:06:47
Harmadik rész Jimmy
Fejezet hossza: 0:00:03
A tárgyalás
Fejezet hossza: 0:08:25
Vasárnap
Fejezet hossza: 0:03:04
Hétfő
Fejezet hossza: 0:04:31
Hétfő este
Fejezet hossza: 0:01:45
Kedd
Fejezet hossza: 0:09:42
Kedd este
Fejezet hossza: 0:08:10
Szerda
Fejezet hossza: 0:07:48
Szerda este
Fejezet hossza: 0:01:55
Csütörtök
Fejezet hossza: 0:07:34
Péntek reggel
Fejezet hossza: 0:08:35
Péntek délután
Fejezet hossza: 0:04:49
Péntek este
Fejezet hossza: 0:04:25
Szombat délelőtt
Fejezet hossza: 0:04:53
Szombat késő délután
Fejezet hossza: 0:02:45
Szombat kora este
Fejezet hossza: 0:06:13
Negyedik rész Frank
Fejezet hossza: 0:00:03
1968
Fejezet hossza: 0:02:54
A tárgyalás
Fejezet hossza: 0:13:53
1968
Fejezet hossza: 0:41:56
Az ítélet
Fejezet hossza: 0:06:15
1968. szeptember 28.
Fejezet hossza: 0:09:18
1969
Fejezet hossza: 0:09:32
Előtte
Fejezet hossza: 0:21:47
Ötödik rész Grace
Fejezet hossza: 0:00:03
1975
Fejezet hossza: 0:14:48
Franknek szeretettel, Beth
Fejezet hossza: 0:00:27
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10691 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...