Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Hazugságok játéka - E-könyv

Hazugságok játéka - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„Eszes és mesteri.” – Entertainment Weekly „Semmi kétség, Clare óriási tehetség.” – Lee Child Úgy tartják, a kamera nem hazudik. De ebben a műsorban semmi sem az, aminek látszik… Egy valóságshow hét versenyzője a zord walesi hegyek közt küzd egymással és a körülményekkel. Mikor jelentkeztek, sejtelmük sem volt, mire vállalkoznak. Idegenek egymásnak, ezért nem ismerik egymás titkait. De mindannyian rejtegetnek valamit. Ha egy játékos kitalálja az igazságot a versenytársáról, akkor a leleplezett ellenfél nemcsak a versenyből esik ki, de ország-világ előtt felfedi valódi énjét, amely sokszor nem olyan szép, mint a felépített kép. Tehát csapdába estek egy olyan helyen, ahol a tét súlyosabb, mint hitték volna. Azonban az egyik versenyző eltűnése váratlan fordulatot jelent a jól megkomponált drámában. Ffion Morgan nyomozónak félre kell tennie mindent, amit a képernyőn látott, és ki kell derítenie, valójában kik is ezek az emberek – tudva, hogy egyikükben sem bízhat. Amikor a gyilkos lesújt, Ffion rájön, hogy minden gyanúsítottnak van alibije, valamint egy titka, amelyért gyilkolni is érdemes. Clare Mackintosh New York Times és Sunday Times bestsellerszerző regényében a győzelem a cél. De vajon megéri, ha cserébe minden mást elveszítesz? „Clare Mackintosh zseniális.” – Wendy Walker nemzetközi bestsellerszerző „Remek írás. Ördögien okos.” – Patricia Cornwell New York Times bestsellerszerző


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
KÖZLEMÉNY A tragikus események miatt…
Fejezet hossza:
Első rész
Fejezet hossza:
Egy
Fejezet hossza:
Kettő
Fejezet hossza:
Három
Fejezet hossza:
Négy
Fejezet hossza:
Öt
Fejezet hossza:
Hat
Fejezet hossza:
Hét
Fejezet hossza:
Nyolc
Fejezet hossza:
Kilenc
Fejezet hossza:
Tíz
Fejezet hossza:
Tizenegy
Fejezet hossza:
Tizenkettő
Fejezet hossza:
Tizenhárom
Fejezet hossza:
Tizennégy
Fejezet hossza:
Tizenöt
Fejezet hossza:
Tizenhat
Fejezet hossza:
Tizenhét
Fejezet hossza:
Tizennyolc
Fejezet hossza:
Tizenkilenc
Fejezet hossza:
Húsz
Fejezet hossza:
KÖZLEMÉNY A tragikus események miatt…
Fejezet hossza:
Második rész
Fejezet hossza:
Huszonegy
Fejezet hossza:
Huszonkettő
Fejezet hossza:
Huszonhárom
Fejezet hossza:
Huszonnégy
Fejezet hossza:
Huszonöt
Fejezet hossza:
Huszonhat
Fejezet hossza:
Huszonhét
Fejezet hossza:
Huszonnyolc
Fejezet hossza:
Huszonkilenc
Fejezet hossza:
Harminc
Fejezet hossza:
Harmincegy
Fejezet hossza:
Harminckettő
Fejezet hossza:
Harminchárom
Fejezet hossza:
Harmincnégy
Fejezet hossza:
Harmincöt
Fejezet hossza:
Harminchat
Fejezet hossza:
Harminchét
Fejezet hossza:
Harmincnyolc
Fejezet hossza:
Harminckilenc
Fejezet hossza:
Harmadik rész
Fejezet hossza:
Negyven
Fejezet hossza:
Negyvenegy
Fejezet hossza:
Negyvenkettő
Fejezet hossza:
Negyvenhárom
Fejezet hossza:
Negyvennégy
Fejezet hossza:
Negyvenöt
Fejezet hossza:
Negyvenhat
Fejezet hossza:
Negyvenhét
Fejezet hossza:
Negyvennyolc
Fejezet hossza:
Negyvenkilenc
Fejezet hossza:
Ötven
Fejezet hossza:
Ötvenegy
Fejezet hossza:
Ötvenkettő
Fejezet hossza:
Ötvenhárom
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Könyvajánló
Fejezet hossza:
AZ ESET ÉJJELE – Nem…
Fejezet hossza:
AZ ESET ELŐTT A lány…
Fejezet hossza:
Visszatérés Podcast Részlet a 34.…
Fejezet hossza:
AZ ESET ÉJJELE – Ha…
Fejezet hossza:
AZ ESET ELŐTT Mindig is…
Fejezet hossza:
Kiadói utószó
Fejezet hossza:
Kiadói reklám
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
{1} Te jó ég! (walesi)…
Fejezet hossza:
{1} A jelenethez illő zene:…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...