Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A hatalom árvái - E-könyv

Politikai thriller a rendszerek árnyékában

A hatalom árvái - E-könyv

Politikai thriller a rendszerek árnyékában

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Miközben Árokvár az orosz elnök látogatására készül, a városi gyermekotthonból eltűnik egy kamaszfiú. A hatóságok gyorsan lezárnák az ügyet, de a nyomok olyan helyekre vezetnek, ahol minden lépés végzetes lehet: a helyi hatalom sötét folyosóira, egy elhallgatott 1989-es tragédia mélyére és egy titkos fegyverprogramhoz, amely Ukrajna után egész Európát lángba boríthatja. Ahogy az elmúlt négy évtized és a jelen titkai egymásba fonódnak, a három régi barát – András, a város képviselőjének intéző embere; Feri, a roma nyomozó és közös szerelmük, a Bécsből hazatérő, sikeres kutató, Lili – egyre veszélyesebb terepen jár. Hamarosan világos lesz: az eltűnt fiú sorsa már nem egyszerű nyomozás, hanem olyan politikai bomba, amit a hatalom mindenáron el akar temetni. A várost fojtogató bűnök mélyére ásva rá kell jönniük, már nem csak a fiú élete a tét, hanem az is, hogy ők maguk túlélik-e, ha kiderül a sokkoló igazság. A hatalom árvái egyszerre lendületes, feszült személyes dráma és kíméletlen politikai thriller: egy ország tükre, ahol a hatalom előbb-utóbb mindenkit árvává tesz. Kegyetlenül őszinte és olvasmányos látlelet a hazáról, ahol a múlt sosem ereszt, a hazugság intézménnyé vált, és az igazság keresésénél nincs veszélyesebb. A hatalom árvái a Margó-shortlistes Dorosz Dávid második regénye. “Ez a könyv jóval több, mint thriller, sokkal inkább korrajz – nemcsak a ma korrajza, hanem az egész elmúlt negyven évé.” Haász János, író, a 444 újságírója “Kicsit keletebbre Dorosz ezért már kiesett volna egy ablakon.” Farkas Ádám, filmproducer “Kemény, bátor, letehetetlen.” Murányi András, a Népszabadság utolsó főszerkesztője


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Zsunak
Fejezet hossza:
PROLÓGUS – 1945 – Bakony – Árokvár közelében
Fejezet hossza:
1. SZOMBAT – Árokvár
Fejezet hossza:
2. KÉT HETE – Indonézia
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4. Indonézia
Fejezet hossza:
5. SZOMBAT – Budapest
Fejezet hossza:
6. Bécs
Fejezet hossza:
7. Magyarország
Fejezet hossza:
8. Veszprém
Fejezet hossza:
9. Árokvár
Fejezet hossza:
10. Budapest
Fejezet hossza:
11. 1989/1990 – Január – Budapest
Fejezet hossza:
12. Január – Budapest
Fejezet hossza:
13. Június – Árokvár
Fejezet hossza:
14. Június – Árokvár
Fejezet hossza:
15. Június – Bécs
Fejezet hossza:
16. Július – Bakony – Árokvár közelében
Fejezet hossza:
17. Július – Árokvár
Fejezet hossza:
18. Augusztus – Árokvár
Fejezet hossza:
19. 1990. május – Budapest
Fejezet hossza:
20. 1989. augusztus – Árokvár
Fejezet hossza:
21. HÉTFŐ – Árokvár
Fejezet hossza:
22. Budapest
Fejezet hossza:
23. Árokvár
Fejezet hossza:
24. Árokvár
Fejezet hossza:
25. Árokvár közelében
Fejezet hossza:
26. Árokvár határában
Fejezet hossza:
27. Árokvár
Fejezet hossza:
28. Árokvár
Fejezet hossza:
29. Árokvár
Fejezet hossza:
30. Ismeretlen helyen
Fejezet hossza:
31. Árokvár
Fejezet hossza:
32. Árokvár
Fejezet hossza:
33. 1945 – Bakony – Árokvár közelében
Fejezet hossza:
34. 1993 – Március – Washington D.C.
Fejezet hossza:
35. Március – Árokvár
Fejezet hossza:
36. Április – Árokvár
Fejezet hossza:
37. Június – Balaton
Fejezet hossza:
38. Május – Árokvár
Fejezet hossza:
39. Szeptember – Árokvár
Fejezet hossza:
40. Október – Árokvár
Fejezet hossza:
41. December – Árokvár
Fejezet hossza:
42. KEDD – Árokvár közelében
Fejezet hossza:
43. Árokvár
Fejezet hossza:
44. Árokvár
Fejezet hossza:
45. Árokvár
Fejezet hossza:
46. Árokvár
Fejezet hossza:
47. Árokvár
Fejezet hossza:
48. Árokvár
Fejezet hossza:
49. Árokvár
Fejezet hossza:
50. Árokvár / Budapest
Fejezet hossza:
51. Árokvár
Fejezet hossza:
52. Árokvár
Fejezet hossza:
53. Árokvár
Fejezet hossza:
54. Ismeretlen helyen
Fejezet hossza:
55. Árokvár
Fejezet hossza:
56. Valahol Nyugat-Európában / Árokvár
Fejezet hossza:
57. Árokvár
Fejezet hossza:
58. 2004 – Február – Budapest
Fejezet hossza:
59. Április – Budapest
Fejezet hossza:
60. Április – Budapest
Fejezet hossza:
61. Június – Budapest
Fejezet hossza:
62. Június – Budapest
Fejezet hossza:
63. Július – Budapest
Fejezet hossza:
64. Június – Árokvár
Fejezet hossza:
65. Július – Árokvár
Fejezet hossza:
66. Július – Budapest
Fejezet hossza:
67. SZERDA – Árokvár
Fejezet hossza:
68. Árokvár
Fejezet hossza:
69. Árokvár
Fejezet hossza:
70. 2017 – Május – Milánó
Fejezet hossza:
71. Június – Budapest
Fejezet hossza:
72. Június – Budapest
Fejezet hossza:
73. Június – Veszprém
Fejezet hossza:
74. Július – Budapest
Fejezet hossza:
75. Július – Budapest
Fejezet hossza:
76. Augusztus – Nagymaros
Fejezet hossza:
77. Augusztus – Budapest / Barcelona
Fejezet hossza:
78. Augusztus – Barcelona / Budapest
Fejezet hossza:
79. SZERDA – Árokvár
Fejezet hossza:
80. 1989 – Augusztus – Bakony
Fejezet hossza:
81. Augusztus – Árokvár
Fejezet hossza:
82. SZERDA – Árokvár
Fejezet hossza:
83. Árokvár közelében
Fejezet hossza:
84. Árokvár
Fejezet hossza:
85. Bakony – Árokvár közelében
Fejezet hossza:
86. Bakony – Árokvár közelében
Fejezet hossza:
87. Bakony – Árokvár közelében
Fejezet hossza:
88. Bakony – Árokvár közelében
Fejezet hossza:
89. Csütörtök
Fejezet hossza:
90. Bécs
Fejezet hossza:
91. EPILÓGUS – Bécs / Burgenland
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...