Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Jelensokk - E-könyv

Amikor minden most történik

Jelensokk - E-könyv

Amikor minden most történik

Ismertető
"Ez az a pillanat, amelyre mind ez idáig vártunk, de úgy tűnik, nincs időnk megélni e pillanatot. Ehelyett a folyamatos készenlét állapotában veszteglünk, és elborít bennünket a mindig bekapcsolt, élőben sugárzott valóság, amelyet emberi valónk, testünk és lelkünk soha nem lesz képes belakni. Van azonban választásunk – egyénekként és közösségekként is. Megpróbálhatjuk átverekedni magunkat az információ ostromló áradatán és beszállhatunk önmagunk utolérésének végeláthatatlan játékába. De választhatjuk azt is, hogy a jelenben élünk: sms-ezés helyett szemkontaktus; gyorsaság helyett minőség; a digitális tökéletesség helyett pedig emberi gyengeségek. Douglas Rushkoff médiateoretikus mindazoknak reményt nyújt, akik megpróbálják meghaladni a hamis mostot: látszatra össze nem illő eseményeket és folyamatokat sző egybe, gazdag, árnyalt képet adva arról, hogyan érinti biológiai működésünket, viselkedésünket, politikai körülményeinket és kultúránkat a létezés az örökkévaló jelenben. "


Fejezetek
Borító
0:00
Címoldal
0:00
Copyright
0:00
Ajánlás
0:00
Előszó a magyar kiadáshoz
0:00
Bevezetés
0:00
1. fejezet A narratíva összeomlása
0:00
A narratíva összeomlása
0:00
Nagy történetek
0:00
A „mostista” popkultúra születése — 1. rész
0:00
A „mostista” popkultúra születése — 2. rész
0:00
Valóságbájtok
0:00
Valós idejű közvetítés: a CNN-effektus
Fejezet hossza:
Foglaljuk el a valóságot!
Fejezet hossza:
Végtelen játékok
Fejezet hossza:
2. fejezet Digifrénia Feltörni nehéz
Fejezet hossza:
Az idő mint technológia — 1. rész
Fejezet hossza:
Az idő mint technológia — 2. rész
Fejezet hossza:
Kronobiológia
Fejezet hossza:
Ritmus és irányítás — 1. rész
Fejezet hossza:
Ritmus és irányítás — 2. rész
Fejezet hossza:
Ritmus és irányítás — 3. rész
Fejezet hossza:
Tik és tak között — 1. rész
Fejezet hossza:
Tik és tak között — 2. rész
Fejezet hossza:
A drónpilóták villamosszékkel álmodnak?
Fejezet hossza:
3. fejezet Túlfeszítés A rövid örökkévalóság
Fejezet hossza:
Az idő megkötése
Fejezet hossza:
Magok és feedek
Fejezet hossza:
Mash-up és make-up
Fejezet hossza:
Cselekedj most!
Fejezet hossza:
Az idő pénz — 1. rész
Fejezet hossza:
Az idő pénz — 2. rész
Fejezet hossza:
Élet a RAM-ban
Fejezet hossza:
Megfeszítés
Fejezet hossza:
4. fejezet Fraktálnoia A visszacsatolás mintázatainak nyomában
Fejezet hossza:
HURKOK ÉS VISSZACSATOLÁS: A SIVÍTÁS ELEMZÉSE — 1. rész
Fejezet hossza:
HURKOK ÉS VISSZACSATOLÁS: A SIVÍTÁS ELEMZÉSE — 2. rész
Fejezet hossza:
HURKOK ÉS VISSZACSATOLÁS: A SIVÍTÁS ELEMZÉSE — 3. rész
Fejezet hossza:
A káosz menedzselése: Madarak, méhek, gazdaságok — 1. rész
Fejezet hossza:
A káosz menedzselése: Madarak, méhek, gazdaságok — 2. rész
Fejezet hossza:
Lenni vagy lenni?
Fejezet hossza:
5. fejezet Apocalypto
Fejezet hossza:
Én, a zombi
Fejezet hossza:
Az emberi faj meghaladása
Fejezet hossza:
Az információ a lényeg, idióták!
Fejezet hossza:
Minden régi megint új
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Ajánlott irodalom
Fejezet hossza:
Bevezetés
Fejezet hossza:
2. fejezet – Digifrénia: Feltörni nehéz
Fejezet hossza:
3. fejezet – Túlfeszítés: A rövid örökkévalóság
Fejezet hossza:
4. fejezet – Fraktálnoia: A visszacsatolás mintázatainak nyomában
Fejezet hossza:
5. fejezet – Apocalypto
Fejezet hossza:
Név- és tárgymutató
Fejezet hossza:
Lábjegyzetek
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Pszeudokolofon
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 11490 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...