Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Vízáldozatok - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Kraken újabb sorozatgyilkos után nyomoz, miután első szerelmét, a várandós Ana Belén Lianót holtan találják. A fiatal nő életének egy 2600 évvel korábbi szertartás szerint vetnek véget: megégetik, a lábánál fogva felakasztják, majd nyakig belemártják egy vízzel teli bronzkori üstbe. A fehér város csöndjé-ben megismert nyomozó a regénytrilógia második részében, még éppen hogy csak gyógyulófélben van az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet során szerzett sérüléseiből, amikor újabb megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: nemcsak a Baszkföld és Kantábria szakrális helyein a kelta eredetű vízáldozatok mintájára öldöklő tettest kell elfognia, de a saját és barátaival közös múltjával is számot kell vetnie. A gyilkos áldozatai ráadásul egytől egyig leendő szülők, Díaz de Salvatierra főhadnagy pedig kisbabát vár, ám nem egyértelmű, hogy kitől van a gyerek. Ha Kraken az apa, annak további szörnyű következményei lehetnek: ő is a gyilkos listájára kerülhet. De hogy miért, az kiderül a regényből.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címlap
Fejezet hossza:
Fordította VAJDICS ANIKÓ
Fejezet hossza:
Gyermekeimnek, hogy soha ne kelljen…
Fejezet hossza:
„Az ördög legremekebb fortélya: elhitetni…
Fejezet hossza:
Bevezetés – A San Adrián-alagút
Fejezet hossza:
1. A Dobra-hegy
Fejezet hossza:
2. Az Aizkorri-aratz-hegység
Fejezet hossza:
3. A „gonosztevők Földje”
Fejezet hossza:
4. A San Adrián-kápolna
Fejezet hossza:
5. A Kantábriai Falu
Fejezet hossza:
6. A „magányosok Utcája”: A Soledad Köz
Fejezet hossza:
7. A Virgen Blanca Tér 2.
Fejezet hossza:
8. A Senda Óvoda
Fejezet hossza:
9. Lakua
Fejezet hossza:
10. A Muralla-kert
Fejezet hossza:
11. A Santa Isabel Temető
Fejezet hossza:
12. A Man-sziget
Fejezet hossza:
13. Txagorritxu
Fejezet hossza:
14. A Portío Part
Fejezet hossza:
15. A Történelem Tanszék
Fejezet hossza:
16. A Pando-argüelles-ház
Fejezet hossza:
17. A San Francisco Utca
Fejezet hossza:
18. A Fray Francisco Sétány
Fejezet hossza:
19. A Villaverdei Medence
Fejezet hossza:
20. Sandaili
Fejezet hossza:
21. A Barbacana-víztározó
Fejezet hossza:
22. A Doña Blanca Hotel
Fejezet hossza:
23. A San Roque Köz
Fejezet hossza:
24. Az Új Katedrális Kriptája
Fejezet hossza:
25. A Krakenek Nyara
Fejezet hossza:
26. A Collado Kert
Fejezet hossza:
27. A Txagorritxui Kórház
Fejezet hossza:
28. A Kórház Kertje
Fejezet hossza:
29. A Matres-oltár
Fejezet hossza:
30. A Gorbea-hegyi Kereszt
Fejezet hossza:
31. Az Akasztófajáték
Fejezet hossza:
32. A Valdecilla Kórház
Fejezet hossza:
33. A Gaztelugatxei San Juan-kápolna
Fejezet hossza:
34. A Cuesta De Las Viudas: „az Özvegyek Utcája”
Fejezet hossza:
35. Padlásszoba Villaverdében
Fejezet hossza:
36. Jégpálya
Fejezet hossza:
37. A Gyertyák Éjszakája
Fejezet hossza:
38. A Resbaladero Lejtő
Fejezet hossza:
39. A Dobra-tető
Fejezet hossza:
40. Barba Azul - A Kékszakállú Herceg Vára
Fejezet hossza:
41. A Pulmonías Lejtő
Fejezet hossza:
42. Santiago Kórház
Fejezet hossza:
43. A Mamutfenyő
Fejezet hossza:
44. A Három Hullám
Fejezet hossza:
45. Az Atxai Régészeti Park
Fejezet hossza:
46. Amszterdam
Fejezet hossza:
47. Deba
Fejezet hossza:
48. Az Arnía
Fejezet hossza:
49. A Manzano-sziklazátony
Fejezet hossza:
50. A Costa Quebrada
Fejezet hossza:
51. Nagyapa Veteményeskertje
Fejezet hossza:
52. San Diego Gróf Kastélya
Fejezet hossza:
53. A Portalón Fogadó
Fejezet hossza:
54. Az Anda-torony
Fejezet hossza:
55. La Malquerida: A „rosszul Szeretett Feleség”
Fejezet hossza:
56. Santillana Del Mar
Fejezet hossza:
57. A Patos Szökőkút
Fejezet hossza:
58. Cizaña: A „konkoly”
Fejezet hossza:
59. A Kórház Kápolnája
Fejezet hossza:
60. A Real Szálló
Fejezet hossza:
61. Somocuevas
Fejezet hossza:
62. A Zadorra Folyó
Fejezet hossza:
63. Az Igazságügyi Palota
Fejezet hossza:
64. Egy Viskó Santillanában
Fejezet hossza:
65. Égi Oltár
Fejezet hossza:
66. Az Escoriaza-esquivel-palota
Fejezet hossza:
67. Okon
Fejezet hossza:
68. Puente Viesgo
Fejezet hossza:
69. Nagyapa Háza
Fejezet hossza:
70. Alba Lakása
Fejezet hossza:
Utószó – Deba
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A szerzőtől az Európa Könyvkiadónál megjelent
Fejezet hossza:
Kolofon
Fejezet hossza:
1 Babits Mihály fordításában: „Lee…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...