A tizenkilencedik század második fele valóságos hőskora az afrikai fölfedező utazásoknak. Az észak-afrikai sivatagok és a Szudán kutatóinak sorából négy nagy német utazó neve magaslik ki a század közepét követő évtizedekben. Heinrich Barth hatodfél éves vándorútján (1850-1855) Szudán nyugati részeit tárja föl, Gerhard Rohlfs a nyugati Szaharában, a Líbiai sivatagban és a Benue folyó vidékén kutat s valamennyi közül a leghosszabb időt tölti vándorútjain. Georg Schweinfurth a Nílus vízválasztóján át behatol a Kongó-medence népei közé (1868-1871). Gustav Nachtigal Tripolisz felől nyomul délnek. Bejárja Tibesztit, Bornut, Kanemet, Borkut, a félelmetes Vadait és rengeteg nélkülözés és balszerencse közt vergődik el a Nílus partjára. A törékeny testű, szelíd lelkű ifjú, aki betegségére keresett orvoslást Afrika enyhe égalja alatt, rettenthetetlen hősnek bizonyul. Bámulattal és szorongó részvéttel követjük őt a veszedelmekbe és szenvedésekbe kalandos küzdelmes útjain. (Halász Gyula)