Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

100 történelmi tévhit - E-könyv

100 történelmi tévhit - E-könyv

Ismertető
Miért is kérdőjeleznénk meg egy történelmi esemény leírását, egy hadvezér vagy király jellemzését, amikor iskolában is tanultunk, filmet láttunk, olvastunk róla? Néró felgyújtotta Rómát, a Szent Koronát a pápa adta Szent Istvánnak, a mohácsi vereségért a magyar nemesség a felelős, Jaltában osztották fel a világot. – Kívülről fújjuk mindannyian. Csakhogy sok esetben a biztosnak vélt tudás cáfolható. Mégpedig nem egy másik hiedelemmel, hanem tényekkel. E könyv szerzője 100 történelmi tévhitet oszlat el, s állít velük szembe hiteles forrásokat és történészi következtetéseket. 100 állítás – 100 cáfolat – 100 talány a régmúlttól napjainkig Hahner Péter történész a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője. Több francia és angol klasszikus történelmi művet és életrajzot ültetett át magyarra. Most megjelent könyve a tizenkettedik önálló kötete. Korábbi munkái Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok történelmével foglalkoztak. A történelem iránt érdeklődők a Rubicon című folyóiratban is rendszeresen találkozhatnak írásaival.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza: 0:00:08
Impresszum
Fejezet hossza: 0:01:09
„Könnyebben elhisszük azt, amit igaznak…
Fejezet hossza: 0:00:45
Előszó
Fejezet hossza: 0:07:45
1. Az ember a majomtól származik
Fejezet hossza: 0:03:23
2. Az őskorban ősközösségben éltek az emberek
Fejezet hossza: 0:06:08
3. Az őskor egyik szakaszában matriarchátusban éltek az emberek
Fejezet hossza: 0:09:19
4. Az ókori társadalmak rabszolgatartó gazdálkodáson alapultak
Fejezet hossza: 0:08:28
5. A rómaiak lerombolták Karthágót, s a helyét sóval hintették be
Fejezet hossza: 0:02:52
6. Spartacus az egyetemes szabadságért harcolt
Fejezet hossza: 0:07:50
7. Néró felgyújtatta Rómát
Fejezet hossza: 0:05:00
8. Ókori felkelései után a zsidóság szétvándorolt Európában
Fejezet hossza: 0:06:43
9. A középkort feudalizmusnak is nevezhetjük
Fejezet hossza: 0:10:43
10. A vikingek fedezték fel Amerikát
Fejezet hossza: 0:04:23
11. Az ezredik év táján az emberek azt hitték, vége lesz a világnak
Fejezet hossza: 0:04:44
12. A Szent Koronát a pápa adta Szent Istvánnak
Fejezet hossza: 0:05:01
13. Könyves Kálmán betiltotta a boszorkányégetést
Fejezet hossza: 0:03:35
14. A középkorban egyes urak erényövet helyeztek asszonyaikra
Fejezet hossza: 0:05:30
15. A középkorban azt hitték, lapos a Föld
Fejezet hossza: 0:04:34
16. A középkorban a földesurak élhettek az „első éjszaka jogával”
Fejezet hossza: 0:05:44
17. Hódító Vilmos óta megszálló hadsereg nem ért el sikert Angliában
Fejezet hossza: 0:04:05
18. Nagy Lajos korában három tenger mosta Magyarország partjait
Fejezet hossza: 0:02:16
19. Dugovics Titusz önfeláldozó hőstettet hajtott végre…
Fejezet hossza: 0:06:22
20. A déli harangszó a nándorfehérvári győzelem emlékét hirdeti
Fejezet hossza: 0:05:56
21. Lucrezia Borgia romlott méregkeverő volt
Fejezet hossza: 0:07:34
22. A mohácsi vereségért a magyar nemesség a felelős
Fejezet hossza: 0:04:51
23. Az újkori rabszolga-kereskedelem az európaiak bűne
Fejezet hossza: 0:04:58
24. Nostradamus megjósolta a történelem nagy fordulatait
Fejezet hossza: 0:16:39
25. A reformáció társadalmi küzdelem volt vallási köntösben
Fejezet hossza: 0:12:03
26. VIII. Henrik valamennyi feleségét lenyakaztatta
Fejezet hossza: 0:12:27
27. Medici Katalin veszedelmes méregkeverő volt
Fejezet hossza: 0:12:54
28. I. Erzsébet rendkívül sikeres uralkodó volt
Fejezet hossza: 0:07:40
29. II. Fülöp az ellenreformáció bajnoka volt, véres kezű,…
Fejezet hossza: 0:10:13
30. Az erdélyi fejedelmek a szabadságért fogtak fegyvert
Fejezet hossza: 0:04:18
31. XIII. Lajos gyenge király volt, aki helyett Richelieu bíboros…
Fejezet hossza: 0:11:11
32. Az abszolút monarchiák uralkodóinak hatalma korlátlan volt
Fejezet hossza: 0:08:54
33. XIV. Lajos kijelentette: „Az állam én vagyok!”
Fejezet hossza: 0:09:03
34. Az ellenreformáció és az újkori inkvizíció lefékezte a tudományos…
Fejezet hossza: 0:09:06
35. Magyarország évszázadokon át gyarmat volt
Fejezet hossza: 0:07:45
36. A Vasálarcos magas rangú, fontos személyiség lehetett
Fejezet hossza: 0:15:44
37. A szabadkőművesség rendkívül ősi eredetű, titkos szervezet
Fejezet hossza: 0:06:58
38. Mária Terézia nagyon szerette a magyar testőröket
Fejezet hossza: 0:11:27
39. XV. Lajos cinikusan megállapította: „Utánunk az özönvíz!”
Fejezet hossza: 0:03:04
40. II. József a haladás képviselője volt
Fejezet hossza: 0:10:01
41. II. Katalin cárnőnek elképesztően sok szeretője volt
Fejezet hossza: 0:09:29
42. A felvilágosodás képviselői ateisták voltak
Fejezet hossza: 0:09:20
43. Az amerikaiak a brit zsarnokság ellen indították meg…
Fejezet hossza: 0:08:42
44. A lengyelek maguk is okolhatók hazájuk XVIII. századi…
Fejezet hossza: 0:12:00
45. Mária Antónia kijelentette, hogy ha a népnek nincs kenyere, egyen…
Fejezet hossza: 0:03:57
46. A felvilágosodás a francia forradalom előkészítője volt
Fejezet hossza: 0:05:21
47. 1640-ben, 1789-ben és 1848-ban polgári forradalmakra került sor
Fejezet hossza: 0:14:56
48. XVI. Lajos buta, lusta, tehetségtelen uralkodó volt
Fejezet hossza: 0:14:25
49. A Bastille a zsarnokság börtöne volt
Fejezet hossza: 0:09:04
50. A guillotine feltalálóját saját gépezetével fejezték le
Fejezet hossza: 0:06:21
51. A francia forradalmi terror a régi rend uralkodó rétegeire…
Fejezet hossza: 0:08:20
52. Minden forradalom egységes egészet alkot
Fejezet hossza: 0:10:40
53. Bonaparte győzelemre vezette katonáit az arcolai hídon
Fejezet hossza: 0:05:42
54. Napóleon alacsony volt
Fejezet hossza: 0:03:03
55. Napóleon kénytelen volt újra és újra háborúzni
Fejezet hossza: 0:04:37
56. A magyar nemesség 1809-ben elmulasztotta a szabadság kivívását
Fejezet hossza: 0:07:51
57. Az 1809-es győri csata csúfos vereség volt
Fejezet hossza: 0:06:03
58. Napóleont megmérgezték Szent Ilona szigetén
Fejezet hossza: 0:06:07
59. Az ipari forradalom megnövelte a szegénységet
Fejezet hossza: 0:06:46
60. Az indiánok harmóniában éltek a természettel
Fejezet hossza: 0:06:31
61. A Bourbonok semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak
Fejezet hossza: 0:12:28
62. Lajos Fülöp volt a polgárkirály
Fejezet hossza: 0:04:06
63. 1849 után a magyar nemesség a passzív ellenállást választotta
Fejezet hossza: 0:07:22
64. III. Napóleon nevetséges pojáca volt
Fejezet hossza: 0:15:27
65. Az Egyesült Államokban az indiánok népirtás áldozatai lettek
Fejezet hossza: 0:10:11
66. John Brown a rabszolgaság elleni harc hőse volt
Fejezet hossza: 0:07:53
67. Az amerikai polgárháború nem a rabszolgaság miatt robbant ki
Fejezet hossza: 0:07:30
68. Az amerikai polgárháborút az északi államok gazdasági fölénye…
Fejezet hossza: 0:12:45
69. Az amerikai vadnyugat a személyes erőszak világa volt
Fejezet hossza: 0:10:36
70. A Little Bighorn-folyó melletti ütközetben elpusztult az egész 7.…
Fejezet hossza: 0:04:55
71. A kiegyezést Deák Ferenc elképzelései alapján kötötték meg
Fejezet hossza: 0:03:50
72. Erzsébet királyné emancipált, modern, érzelemdús asszony volt
Fejezet hossza: 0:17:24
73. A párizsi kommün volt az első proletárdiktatúra
Fejezet hossza: 0:13:04
74. Május elsejét egy vérbe fojtott tüntetés emlékére ünnepeljük
Fejezet hossza: 0:07:03
75. A szocialista mozgalom a munkásosztály válasza a kapitalista…
Fejezet hossza: 0:09:54
76. Viktória királynő prűd asszony volt
Fejezet hossza: 0:10:38
77. Az európai nagyhatalmak meggazdagodtak gyarmataikból
Fejezet hossza: 0:06:41
78. A bolsevikok az orosz szociáldemokrácia többségét képviselték
Fejezet hossza: 0:05:07
79. Mata Hari minden idők legnagyobb kémnője volt
Fejezet hossza: 0:13:40
80. A bolsevikok a tömegek támogatásával kerültek hatalomra
Fejezet hossza: 0:06:16
81. Péterváron a felkelők rohammal bevették a Téli Palotát
Fejezet hossza: 0:08:33
82. Lenin humanista volt, a kommunista kísérletet Sztálin tette tönkre
Fejezet hossza: 0:12:17
83. 1919-ben Magyarországon szocialista forradalom zajlott le
Fejezet hossza: 0:05:07
84. A trianoni békekötésnek az volt az oka, hogy nem szeretik a…
Fejezet hossza: 0:12:16
85. Al Capone lelkét sok ártatlan ember halála terheli
Fejezet hossza: 0:14:43
86. Mussolini fasisztáinak Rómába vonulásával szerezte meg a hatalmat
Fejezet hossza: 0:04:13
87. 1929-ben sok tönkrement milliomos vetette ki magát New Yorkban az…
Fejezet hossza: 0:03:20
88. Hitlernek csak egy heréje volt
Fejezet hossza: 0:02:17
89. Hitler szobafestő volt
Fejezet hossza: 0:04:25
90. A lipcsei peren Dimitrov bátran szembeszállt a nácikkal
Fejezet hossza: 0:05:59
91. A kommunisták vezető szerepet játszottak az antifasiszta…
Fejezet hossza: 0:07:05
92. Roosevelt tudott a Pearl Harbor ellen készülő japán támadásról
Fejezet hossza: 0:08:44
93. Jaltában osztották fel a világot
Fejezet hossza: 0:09:00
94. A Rosenberg házaspárt ártatlanul végezték ki
Fejezet hossza: 0:10:49
95. Kennedy volt az Egyesült Államok egyik legnagyobb elnöke
Fejezet hossza: 0:11:36
96. Máig nem lehet tudni, ki ölte meg Kennedyt
Fejezet hossza: 0:16:00
97. Che Guevara romantikus szabadsághős volt
Fejezet hossza: 0:07:31
98. Nixon volt az Egyesült Államok legrosszabb elnöke
Fejezet hossza: 0:09:57
99. Bill Clinton és Monica Lewinsky szerelme jelentéktelen epizód volt
Fejezet hossza: 0:06:31
100. Az Egyesült Államok az olajért indította meg a második iraki…
Fejezet hossza: 0:04:15


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 5503 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...