Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Emily Wilde tündérenciklopédiája - E-könyv

Emily Wilde tündérenciklopédiája - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Jóllehet Emily Wilde professzor nem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni – vagy egyáltalán elérni, hogy meghívják valahova –, de jó úton jár afelé, hogy a világ egyik legnevesebb drüadológusa, azaz szerzeteket tanulmányozó tudósa legyen. Épp a tudományos közösség első, mindent átfogó tündérenciklopédiáján dolgozik, amitől pályafutása felívelését várja, és már csak egy fejezet van hátra, ami a sarkköri Ljoslandon élő titokzatos rejtettekről szólna. Ám Emily teljesen idegen terepen találja magát, amikor megérkezik Hrafnsvik csodás, de zord falujába. A külvilágtól szinte teljesen elszigetelten élő helyieknek egymásra kell hagyatkozniuk a túlélés érdekében, és Emily társas készségek hiányában hamar magára haragítja a fél falut. A dolgok tovább bonyolódnak Wendell Bambleby professzor érkezésével, aki Emily egyetemi riválisa, és szintén a rejtetteket kutatja. Amikor a lehengerlő természetű férfi felajánlja Emilynek, hogy dolgozzanak együtt, a nő kénytelen elfogadni az ajánlatát, máskülönben fennállna a veszélye annak, hogy Bambleby kisajátítja magának az összes felfedezés érdemét. Ugyanakkor azt is tudja, hogy Wendell több annál, mint aminek látszik, és nem bízhat meg benne. Emily csakhamar azon kapja magát, hogy hiába szeretne tudományos távolságot tartani a ljoslandi szerzetektől, belekeveredik gonosz játszmáikba. Ha Wendell-lel együtt segíteni akar Hrafnsvik lakóinak, nemcsak a hőn dédelgetett tudományos objektivitását kell kockára tennie, hanem az életét is. Heather Fawcett regénye egy varázslatos izlandi tündérmese, ami az 1900-as évek egy képzeletbeli világában játszódik, ötvözve az Ezüstfonás, A Hollókirály és a Ház az égszínkék tengernél különleges hangulatát. A könyvről mondták: „Vibráló és végtelenül elbűvölő könyv… Ugyanúgy félresöpri a valós világot, mint az összes igazán nagyszerű fantasy. Irigylek mindenkit, aki először olvassa.” Melissa Albert „Egy borongósan pompás fantasy, ami ragyog a hótól és a varázslattól. Teljesen elbűvölt.” Sangu Mandan


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
1909. október 20.
Fejezet hossza:
október 20. este
Fejezet hossza:
október 21.
Fejezet hossza:
október 21. este
Fejezet hossza:
október 22.
Fejezet hossza:
október 23.
Fejezet hossza:
október 28.
Fejezet hossza:
október 29.
Fejezet hossza:
október 29. este
Fejezet hossza:
október 30.
Fejezet hossza:
október 31.
Fejezet hossza:
november 12.
Fejezet hossza:
november 14.
Fejezet hossza:
november 15.
Fejezet hossza:
november 16.
Fejezet hossza:
november 17.
Fejezet hossza:
november 18.
Fejezet hossza:
november 19.
Fejezet hossza:
november ?
Fejezet hossza:
november 20.
Fejezet hossza:
november 22.
Fejezet hossza:
november 23.
Fejezet hossza:
november 26.
Fejezet hossza:
november 26. késő este
Fejezet hossza:
december 2. (?)
Fejezet hossza:
december 3. (?)
Fejezet hossza:
december 4. (?)
Fejezet hossza:
december 17. (?)
Fejezet hossza:
december 22. (?)
Fejezet hossza:
december 23. (?)
Fejezet hossza:
december 25. (?)
Fejezet hossza:
január 30.
Fejezet hossza:
január 30. - később (feltehetőleg)
Fejezet hossza:
február 3.
Fejezet hossza:
február 4.
Fejezet hossza:
február 13.
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...