Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Talpra esni kötelező - E-könyv

Talpra esni kötelező - E-könyv

Ismertető
Mindig sok nővel dolgoztam. Ismertem, szerettem, értettem őket. A 21. század első két évtizedében játszódó történetben a főszereplőén kívül más, fiatal és idősebb női életekbe is bepillanthatunk. A tanulság minden korosztálynál ugyanaz: az életben meg kell találni az elérhető legjobbat. Férjem negyvenöt évi házasság után is töretlenül hitt bennem. Tehetségesnek tartott. A Tükörvilágom. Bolyongtam a Föld nevű bolygón négy kötete után biztatott, hogy írjak. Néha viccesen rám szólt, ha sokat fecsegtem, hogy Cucóka, inkább írjál. Remek megjegyzései tele voltak ösztönző szeretettel. Halála után két évre került elő ez a regény. A könyvvel tartozom neki. Az alaptörténetet együtt hallottuk. – Meg tudom érteni, ha valaki egyszerre veszít el mindent, maga alá kerül – mondtam. – Az sem mindegy, hány éves. Amikor az élet szebbik felét magunk mögött hagyjuk, a korunk miatt is szenvedünk. Bele tudom élni magam a helyzetébe. Miért nem írod meg? Hogyan képzelnéd a továbbiakat? Megírtam. A nők, ahogy a macskák, talpra esnek. Mert talpra esni kötelező. Még tűsarokban is.


Fejezetek
Husz Mariann Talpra Esni Kötelező…
Fejezet hossza:
Mindig sok nővel dolgoztam. Ismertem,…
Fejezet hossza:
Talpra esni kötelező
Fejezet hossza:
Szeretni ezt az életet, az…
Fejezet hossza:
Történik a kétezres évek elején Magyarországon.
Fejezet hossza:
Első fejezet
Fejezet hossza:
Második fejezet
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet
Fejezet hossza:
Negyedik fejezet
Fejezet hossza:
Ötödik fejezet
Fejezet hossza:
Hatodik fejezet
Fejezet hossza:
Hetedik fejezet
Fejezet hossza:
Nyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Kilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenkettedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Tizennegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenötödik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenhatodik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenhetedik fejezet
Fejezet hossza:
Tizennyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Tizenkilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszadik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonkettedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonharmadik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonnegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonötödik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonhatodik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonhetedik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonnyolcadik fejezet
Fejezet hossza:
Huszonkilencedik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincadik fejezet
Fejezet hossza:
Harmincegyedik fejezet
Fejezet hossza:
Harminckettedik fejezet
Fejezet hossza:
Tíz évvel később…
Fejezet hossza:
ISBN 978-615-6766-28-1 © Husz Mariann,…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...