«Ős talaj» c. nagyobb regényében a hitvány életű földesurat írja le, egyúttal pedig élénk képet fest a fiatalság kapkodásáról a népnek forradalomra való képtelenségéről, a meg nem munkált ős talajról. Művészi tekintetben ezek a képek is elsőrendűek. De a 70-es évek fiatal emberei még kevésbé ismertek magukra a felsorakoztatott típusokban. Turgenyev mint művész a legelső rangú mesterek közt foglal helyet. Előadása édes, behízelgő, kompozíciói egyszerűek, átlátszók, elbeszélő képessége tüneményesen briliáns, igaz, meleg szíve oly nagy, hogy az egész világot magába fogadja. Senki az orosz nyelvet oly választékosan, mégis egyszerűen nem kezeli, mint ő. Puskin tanítványának vallja magát, de külön Turgenyev-stílust dolgozott ki magának s ebben temérdek követője, utánzója akad. Az orosz művészi novellát úgyszólván ő teremtette meg, egyúttal ő emelte a tökély fokára az ő utánozhatatlan realizmusával. Stílusának sajátsága a színek szokatlan lágyságában, gyöngédségben, világossága mellett is némi ködösségében nyilvánul, Közép-Oroszország levegőjére, éghajlatára emlékeztet. Nem találunk nála sem kirívó, sem vastagabb vonású rajzolást, sem szembeszökő színezést, a rajzolt tárgyak nem egyszeribe ugranak az olvasó elé, hanem lassan nőnek ki a temérdek detailból, de aztán mindig a legpontosabb részletekkel. (Szabó Endre)