Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Zsenik - E-könyv

Zsenik - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
"A két irodalmi géniusz, Mario Vargas Llosa és Gabriel García Márquez 1967-ben találkoztak először Caracasban. A perui író több remekművének köszönhetően ekkor már az olvasók és a kritikusok kedvence volt, kolumbiai pályatársa pedig ekkoriban aratott világraszóló sikert Száz év magány című regényével. Csodálattal olvasták egymás műveit, később szomszédok lettek Barcelonában. Életre szólónak tűnő barátságukat azonban először a politika mérgezte meg, majd egy rejtélyes éjszaka tette végleg tönkre. „Ezt azért kapod, amit Patriciával csináltál!” – kiáltotta Vargas Llosa 1976-ban, egy mexikóvárosi moziban, és egyetlen ökölcsapással leterítette volt szomszédját és egykori bajtársát, García Márquezt. De mit csinált valójában Gabriel Patriciával, Mario feleségével? Hogyan kezdődött ez a legendás barátság, mi kötötte össze a két zsenit, és milyen viták, titkok, árulások sora vezetett oda, hogy soha többé ne álljanak szóba egymással? Jaime Bayly letehetetlen regénye szórakoztató, bizarr és megható történeteken keresztül mutatja be a két latin-amerikai író életét. "


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Silvia Núñez del Arcónak és Zoe Baylynak
Fejezet hossza:
„Öt könyvet írtam, próbálva rájönni,…
Fejezet hossza: 0:00:48
– EZT AZÉRT KAPOD, amit…
Fejezet hossza: 0:15:04
KÉT ÉVVEL AZELŐTT, HOGY Vargas…
Fejezet hossza: 0:23:15
– PATRICIA, SZERETNÉM, HA tudnád,…
Fejezet hossza: 0:14:41
– MONDTAM, HOGY NE menj…
Fejezet hossza: 0:21:05
– Nagy Inka Főnök! –…
Fejezet hossza: 0:20:04
– Egyedül Megyek Doritához –…
Fejezet hossza: 0:20:22
VARGAS LLOSA ANNYIRA CSODÁLTA García…
Fejezet hossza: 0:22:31
– AZ ELSŐ TANÍTÁSI nap!…
Fejezet hossza: 0:15:55
– Santo Domingóba Megyünk –…
Fejezet hossza: 0:20:22
MIRAFLORESBEN, EGY KIS TEMPLOMBAN tartották…
Fejezet hossza: 0:22:04
NEM VOLT SEMMI HÍR Vargas…
Fejezet hossza: 0:15:02
– Bocsáss Meg, Remedios! –…
Fejezet hossza: 0:13:53
– A NAGYOBBIK FIAMNAK odalett…
Fejezet hossza: 0:13:33
– MERCEDESSZEL AKAROK ALUDNI az…
Fejezet hossza: 0:15:41
– MEGHÍVLAK A TEMETÉSEMRE, kedves…
Fejezet hossza: 0:27:36
MIUTÁN EGÉSZ DÉLELŐTT A barcelonai…
Fejezet hossza: 0:14:07
– Ég A Seggem! –…
Fejezet hossza: 0:17:37
– MEG KELL KÉRNED, hogy…
Fejezet hossza: 0:19:39
– MEG KELL MUTATNOD magad…
Fejezet hossza: 0:16:49
– GABRIEL, AZONNAL GYERE Párizsba…
Fejezet hossza: 0:16:19
– VEDD LE A ruhádat!…
Fejezet hossza: 0:11:53
– Író Szeretnék Lenni –…
Fejezet hossza: 0:15:11
– Vegyetek Ki Innen! –…
Fejezet hossza: 0:20:20
„VÉGEZTÜNK” – ÍGY SZÓLT a…
Fejezet hossza: 0:19:28
– GABRIEL, GYERE, TÁNCOLJ velem!…
Fejezet hossza: 0:12:35
– Nem Maradok Sokáig –…
Fejezet hossza: 0:20:49
– BIZTOS, HOGY LE akarod…
Fejezet hossza: 0:08:59
– Majdnem Megöltem Magam –…
Fejezet hossza: 0:21:39
– ELNÉZÉST, ÖN NEM Patricia…
Fejezet hossza: 0:24:40
– TESTVÉREM! – MONDTA García…
Fejezet hossza: 0:18:46
ÖT HÉTTEL KÉSŐBB, MÁRCIUS harmadik…
Fejezet hossza: 0:02:19


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...