Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Gajdzsin - E-könyv

Gajdzsin - E-könyv

Ismertető
Japán, ?1862. Az ország az erőteljes amerikai nyomásra már megnyitotta kapuit a külföld előtt – de épp csak résnyire. Az „Istenek Földjén” zűrzavar uralkodik: az egyre inkább elszegényedő szamurájok egy csoportja szeretné megfosztani hatalmától a sógunt. Japán irányítását ismét a Mennyek Fiára, a császárra akarják bízni, akinek kezéből annak idején az első sógun kiragadta a kormánypálcát. Az ország nagyurai, daimjói közül is sokan úgy gondolják, hogy a sogunátus intézménye megérett a változtatásokra, de ezeket a változtatásokat maguk szeretnék végrehajtani – a sóguni cím birtokában. És mindeközben ott vannak az országban – Jokohamában – a gajdzsinok, a gyűlölt idegenek, az egymással is rivalizáló britek, oroszok, franciák, poroszok, akiknek nagyon komoly gazdasági érdekük fűződik ahhoz, hogy a titokzatos Japán, amelyről az európaiaknak még csak nagyon homályos ismereteik vannak, teljesen feltárulkozzon előttük, s lehetővé tegye a szabadkereskedelmet. A jokohamai európai kolónia hajótulajdonos-kereskedői között ismerős nevekkel is találkozhatunk: itt van Malcolm Struan, A tajpan ban megismert legendás Dirk Struan unokája, itt van az ugyancsak A tajpan ból és A Nemes Ház ból megismert Tess Struan, akit most még senki sem mer Boszorkány Struannak nevezni, itt van a régi esküdt ellenség, Tyler Brock és famíliája… Mindenki mindenkivel és mindenki mindenki ellen – ahogy a pillanatnyi érdek diktálja. És mindez egy aprólékos, művészi gonddal megfestett környezetben, olyan filmszerűen láttatóan, izgalmasan és érdekesen elénk tárva, ahogyan csak a régi Japánt és a Távol-Keletet töviről-hegyire ismerő James Clavell írhatta meg.


Fejezetek
BORÍTÓ
0:00
CÍMOLDAL
0:00
COPYRIGHT
0:01:17 0:00
0:00:09 0:00
0:00:39 0:00
FONTOSABB SZEREPLŐK
0:06:09 0:00
ELSŐ KÖNYV
0:00:01 0:00
Első fejezet
0:56:02 0:00
Második fejezet
0:35:26 0:00
Harmadik fejezet
0:40:53 0:00
Negyedik fejezet
0:51:39 0:00
Ötödik fejezet
0:32:25 0:00
Hatodik fejezet
0:38:03 0:00
Hetedik fejezet
0:40:28 0:00
Nyolcadik fejezet
0:49:42 0:00
Kilencedik fejezet
0:43:07 0:00
Tizedik fejezet
0:40:21 0:00
Tizenegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:39:25
Tizenkettedik fejezet
Fejezet hossza: 1:00:41
Tizenharmadik fejezet
Fejezet hossza: 1:27:50
Tizennegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:42:20
Tizenötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:48:12
Tizenhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:37:37
Tizenhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:43:59
MÁSODIK KÖNYV
Fejezet hossza: 0:00:01
Tizennyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:51:32
Tizenkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:53:47
Huszadik fejezet
Fejezet hossza: 1:17:05
Huszonegyedik fejezet
Fejezet hossza: 1:01:26
Huszonkettedik fejezet
Fejezet hossza: 1:32:19
Huszonharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:57:42
Huszonnegyedik fejezet
Fejezet hossza: 1:51:54
Huszonötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:43:59
Huszonhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:32:16
Huszonhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:59:41
Huszonnyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:20:48
Huszonkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:32:52
Harmincadik fejezet
Fejezet hossza: 0:46:50
Harmincegyedik fejezet
Fejezet hossza: 1:15:26
HARMADIK KÖNYV
Fejezet hossza: 0:00:01
Harminckettedik fejezet
Fejezet hossza: 1:01:21
Harmincharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:45:37
Harmincnegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:40:48
Harmincötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:49:00
Harminchatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:50:47
Harminchetedik fejezet
Fejezet hossza: 1:14:20
Harmincnyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:24:43
Harminckilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:30:09
Negyvenedik fejezet
Fejezet hossza: 0:57:20
Negyvenegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:44:42
NEGYEDIK KÖNYV
Fejezet hossza: 0:00:02
Negyvenkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:41:29
Negyvenharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:34:05
Negyvennegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:18:28
Negyvenötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:43:06
Negyvenhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:59:25
Negyvenhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:47:50
Negyvennyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:50:25
Negyvenkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:24:05
Ötvenedik fejezet
Fejezet hossza: 0:23:15
ÖTÖDIK KÖNYV
Fejezet hossza: 0:00:02
Ötvenegyedik fejezet
Fejezet hossza: 1:00:17
Ötvenkettedik fejezet
Fejezet hossza: 1:09:01
Ötvenharmadik fejezet
Fejezet hossza: 1:11:42
Ötvennegyedik fejezet
Fejezet hossza: 1:11:25
Ötvenötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:41:35
Ötvenhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:41:10
Ötvenhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:51:53
Ötvennyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:52:43
Ötvenkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:37
Hatvanadik fejezet
Fejezet hossza: 0:06:45
Hatvanegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:02
Hatvankettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:28:54
Fejezet hossza: 0:06:35


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6605 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...