Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Minnesota - E-könyv

Minnesota - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Vannak városrészek, ahol könnyebb meghalni, mint élni. Jordan lepusztult toronyházai között a bandák uralják az utcákat, a drog és az erőszak a mindennapok része. Amikor egy fegyverkereskedőre rálőnek a háza előtt, az már szinte inkább tűnik igazságszolgáltatásnak, mint bűnnek. A rendőrség mindenesetre üldözőbe veszi a mesterlövészt, akinek személyazonosságát hamar sikerül megállapítani: egy sokszoros gyilkos egykori bandatagról van szó, akinek a nevét mindenki ismeri és féli, ám akit ennek ellenére szinte lehetetlennek tűnik elkapni. Bob Oz, a megkeseredett nyomozó azonban szagot fog, és az sem tántorítja el, hogy nem ő kapja az ügyet, sőt az sem, hogy végül felfüggesztik. Közben a magányos elkövető újabb áldozatokat szed, Bob pedig a nyomában lohol, mert ösztönösen érzi, hogy nem átlagos üggyel van dolga, és mert valami olyasmit idéz fel benne, amit inkább szeretne elfelejteni. A Minnesota kemény, önálló thriller, amely egyszerre szól az emberi természet összetettségéről és a fegyverlobbi markában vergődő Amerikáról.


Fejezetek
Borító
0:00
Minnesota_Jo_Nesbo
0:00:06 0:00
Impresszum
0:01:08 0:00
Minnesota_Jo_Nesbo-2
0:00:10 0:00
Első fejezet
0:10:26 0:00
Második fejezet
0:16:06 0:00
Harmadik fejezet
0:03:32 0:00
Negyedik fejezet
0:22:36 0:00
Ötödik fejezet
0:33:43 0:00
Hatodik fejezet
0:04:27 0:00
Hetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:52
Nyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:14:10
Kilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:07
Tizedik fejezet
Fejezet hossza: 0:07:36
Tizenegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:34
Tizenkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:56
Tizenharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:07:51
Tizennegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:00:55
Tizenötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:19:09
Tizenhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:18:23
Tizenhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:35
Tizennyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:41
Tizenkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:10:32
Huszadik fejezet
Fejezet hossza: 0:26:47
Huszonegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:06:33
Huszonkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:03:03
Huszonharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:11:16
Huszonnegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:04:22
Huszonötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:22:30
Huszonhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:06:03
Huszonhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:09:42
Huszonnyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:17:24
Huszonkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:25
Harmincadik fejezet
Fejezet hossza: 0:19:10
Harmincegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:57
Harminckettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:14:58
Harmincharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:31:51
Harmincnegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:16:14
Harmincötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:07:27
Harminchatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:09:42
Harminchetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:02:54
Harmincnyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:04
Harminckilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:18:45
Negyvenedik fejezet
Fejezet hossza: 0:16:54
Negyvenegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:04:25
Negyvenkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:18:28
Negyvenharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:02:37
Negyvennegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:09:43
Negyvenötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:07:55
Negyvenhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:01:52
Negyvenhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:03:54
Negyvennyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:34
Negyvenkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:45
Ötvenedik fejezet
Fejezet hossza: 0:06:28
Ötvenegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:14:24
Ötvenkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:07:18
Ötvenharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:09:02
Ötvennegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:04:28
Ötvenötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:53
Ötvenhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:09:10


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...