Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Vérségi kötelék - E-könyv

Vérségi kötelék - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Carl és Roy Opgard sikeres emberek, olyan sikeresek, amennyire az egy Oshoz hasonló hegyi faluban csak lehetséges. Carl a saját wellnesshotelét igazgatja, Roy pedig a benzinkutat vezeti, és építeni szeretne egy vidámparkot, amelyhez hullámvasút is tartozik. Csakhogy a környéken régóta tervezett nagyszabású útépítés – amelynek következtében megszűnne Osban a jövedelmező átmenő forgalom – egyre fenyegetőbb közelségbe kerül, és a fivéreknek tenniük kell valamit, még ha ehhez be is kell piszkolniuk a kezüket. Szerencsére az ilyesmiben akad tapasztalatuk. Mindeközben Kurt Olsen körzeti megbízott előtt megcsillan annak reménye, hogy végre-valahára be tudja bizonyítani, hogy jó néhány, évekkel korábban elkövetett emberölés az Opgard testvérek lelkén szárad. Csakhogy hamarosan kiderül, hogy a gyilkosságok sora nem szakadt meg a múltban. Hiszen a bűn útjára lépni olyan, mint hullámvasúton ülni: ha egyszer elindult, már nem lehet leszállni. A birodalom című kötet folytatása nagyszabású, sodró lendületű regény a hűségről, családi összetartásról, szerelemről és arról, mire képes az ember azért, hogy ne veszítse el mindazt, amiért egész életében harcolt.


Fejezetek
Borító
0:00
Versegi_kotelek_Jo_Nesbo
0:00:06 0:00
Impresszum
0:01:09 0:00
Első fejezet
0:16:39 0:00
Második fejezet
0:25:48 0:00
Harmadik fejezet
0:09:24 0:00
Negyedik fejezet
0:17:30 0:00
Ötödik fejezet
0:11:06 0:00
Hatodik fejezet
0:12:27 0:00
Hetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:14:31
Nyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:11:43
Kilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:17:19
Tizedik fejezet
Fejezet hossza: 0:20:20
Tizenegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:20:58
Tizenkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:10:38
Tizenharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:18:13
Tizennegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:28:04
Tizenötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:11
Tizenhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:32
Tizenhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:48
Tizennyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:14:21
Tizenkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:16:38
Huszadik fejezet
Fejezet hossza: 0:05:07
Huszonegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:18
Huszonkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:58
Huszonharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:07:17
Huszonnegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:19:18
Huszonötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:17:58
Huszonhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:11
Huszonhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:26
Huszonnyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:11:03
Huszonkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:04:53
Harmincadik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:05
Harmincegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:17:38
Harminckettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:48
Harmincharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:10:39
Harmincnegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:28
Harmincötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:09:33
Harminchatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:06:29
Harminchetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:00
Harmincnyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:18
Harminckilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:09:38
Negyvenedik fejezet
Fejezet hossza: 0:07:49
Negyvenegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:05:20
Negyvenkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:33:53
Negyvenharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:17:46
Negyvennegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:25:45
Negyvenötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:16:31
Negyvenhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:09:48


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...