Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Vérvörös vidék ( Az első törvény világa 3.) - E-könyv

Vérvörös vidék ( Az első törvény világa 3.) - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Déli Szende azt tervezte, hogy mosolyogva hagyja maga mögött véres múltját; most mégis kénytelen a régi módszerekhez folyamodni, hogy kiszabadíthassa a testvéreit. Két ökör és jámbor mostohaapja, Bárány társaságában veszi üldözőbe a gyerekrablókat. Hamarosan kiderül, hogy Bárány maga is a véres múltja elől menekül, csakhogy a Messzi Vidéken, ahol semmiféle törvény nem érvényes, a múlt sosem marad eltemetve. A kietlen pusztaságon át vezető útjuk során ellenségeskedésből, párbajokból és mészárlásból is kijut, mire megérkeznek az aranylázban égő határvidékre, és a feltérképezetlen hegyek között megküzdenek a dzsinnekkel. És ami még rosszabb, kénytelenek szövetséget kötni Nicomo Coscával, a hírhedt zsoldosvezérrel és mihaszna jogászával, Templomossal, két olyan emberrel, akiben soha nem lenne szabad megbízniuk…


Fejezetek
Kiadói köszöntő
0:00
Címoldal
0:00
Impresszum
0:00
Teddynek és Clint Eastwoodnak. De mivel Clintet ez ...
0:00
I. Zűr
0:00:13 0:00
Gyáva egy alak
0:39:17 0:00
A könnyebbik út
0:38:28 0:00
Hétköznapi emberek
0:23:50 0:00
A legjobb ember
0:44:41 0:00
Mindenkinek van múltja
0:43:27 0:00
Az elraboltak
Fejezet hossza: 0:08:09
II. A társaság
Fejezet hossza: 0:00:13
Lelkiismeret és kankó
Fejezet hossza: 0:46:43
Új életek
Fejezet hossza: 0:26:08
Napcserzette vándor
Fejezet hossza: 0:23:36
Uszadék
Fejezet hossza: 0:43:28
Okok
Fejezet hossza: 0:19:52
Istenem, a por
Fejezet hossza: 0:13:38
Édes hídja
Fejezet hossza: 0:20:03
Álmok
Fejezet hossza: 0:38:34
Isten haragja
Fejezet hossza: 0:25:50
A józan ész szava
Fejezet hossza: 1:03:20
Tisztességes ár
Fejezet hossza: 0:12:01
III. Ránc
Fejezet hossza: 0:00:25
Filléres pokol
Fejezet hossza: 0:28:43
A telek
Fejezet hossza: 0:25:35
Szó és modor
Fejezet hossza: 0:27:13
Ilyen egyszerű
Fejezet hossza: 0:11:56
Tegnapi hírek
Fejezet hossza: 0:19:05
Ebből vérontás lesz
Fejezet hossza: 0:14:50
A csendestárs
Fejezet hossza: 0:15:15
Kikapcsolódás
Fejezet hossza: 0:46:45
A tét
Fejezet hossza: 1:05:49
Régi barátok
Fejezet hossza: 0:35:53
Nincs menekvés
Fejezet hossza: 0:09:37
IV. Sárkányok
Fejezet hossza: 0:00:18
Hármasával
Fejezet hossza: 0:13:38
A barbárok között
Fejezet hossza: 0:23:36
Csali
Fejezet hossza: 0:34:25
Vademberek
Fejezet hossza: 0:44:53
A sárkány barlangja
Fejezet hossza: 0:50:56
Telhetetlenek
Fejezet hossza: 0:13:55
V. Zűr
Fejezet hossza: 0:00:15
Számvetés
Fejezet hossza: 0:28:00
Vissza
Fejezet hossza: 0:14:04
Megválaszolt imák
Fejezet hossza: 0:10:31
A nyavalya törje ki
Fejezet hossza: 0:50:47
Sehová sebesen
Fejezet hossza: 0:41:24
Változnak az idők
Fejezet hossza: 0:43:06
Az ár
Fejezet hossza: 0:15:24
Utolsó szavak
Fejezet hossza: 0:19:37
Gyáva egy alak
Fejezet hossza: 0:15:12
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 12929 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...